Libri Könyvesboltok
Libri Könyvesboltok
  • 186
  • 2 383 689
"Mint aki ide született" - Budapest Térey János szemével
Térey János korszakos magyar írónk, költőnk számára nagyon sokat jelentettek bizonyos budapesti helyszínek, így például Zugló, az Újlipótváros és később a Svábhegy is. Ebben a videóban a Libri Könyvesboltok és a Jelenkor Kiadó együttműködésében 2024-ben megjelent válogatáskötetből hangzik el pár fentieket bizonyító részlet. Az Árnyékunk útra vált című kiadványt 10 000 példányban tettük elérhetővé könyvesboltjainkban a magyar diákok számára, diákigazolvánnyal ingyenesen. Térey János tekintélyes és műfajgazdag életművével a 21. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb szerzőjévé vált. Az irodalmi hagyományt elmélyülten ismerve biztos kézzel bánt a klasszikus formákkal, miközben minden művében radikális újításokra törekedett. Válogatásunk felrajzolja pályaívét a korai versektől a posztumusz megjelent önéletírásig, felmutatva Térey János gazdag munkásságából néhány jellegzetes és kiemelkedő darabot.
A videóban elhangzó művek:
Paulus (részletek)
Budaiak (részletek)
Tizenöt éve Zugló az ígéret I.
Tettlegesség
Vizit Szomory Dezsőnél (részletek)
Közreműködő színművészek: Krasznai Vilmos és Szaplonczay Mária
Rendező, operatőr, vágó: Wertán Botond
Koncepció: Fábián Barbara, Knerli-Krupa Zsófia, Kocsis Krisztina
Переглядів: 255

Відео

Libri irodalmi díjak 2024 - Együtt olvasunk
Переглядів 1623 місяці тому
A Libri irodalmi díjakat 2016-ban hívtuk életre azzal a céllal, hogy a kiemelkedő alkotásokra irányítsuk a figyelmet, általuk pedig együtt ünnepeljük a kortárs irodalmat. Rövid szünet után idén újraélesztettük ezt a hagyományt, hogy - miként a Libri szlogenje is mondja - újra találkozhassunk a történetekben, ismét megtapasztalhassuk a könyvek közösségösszetartó erejét. Örömmel mutatjuk be tehát...
"A diafilmezés egy szertartás" - Bíró Ferenccel beszélgettünk a magyar diafilm történetéről
Переглядів 1626 місяців тому
A Magyar Diafilmgyártó idén ünnepli alapításának 70-ik évfordulóját. A jubileum apropóján megemlékeztünk a hazai diafilm készítés korszakokon átívelő, tartalmas időszakáról, illetve a reneszánszát élő műfaj sajátosságairól is. A képi illusztrációk mesés világa, valamint a szalagos formátum olvasást segítő, népszerűsítő funkciója nem véletlenül állta ki az idő próbáját. Ám mégis felmerül a kérdé...
Az ikonikus mese újratöltve - Varró Dánielt kérdeztük a Túl a Maszat-hegyen második részéről
Переглядів 1209 місяців тому
Varró Dániel végre elvarrja a szálakat klasszikus meseregényének folytatásában. Vagy mégsem? Húsz röpke év telt el, ám úgy tűnik, hogy Maszat-hegy fantasztikus világán nem fog az idő, ahogy a szerző játékos kreativitásán sem. Sokak örömére a kultikus történet második része ott kezdődik, ahol az előző abbamaradt. Humorban, nyelvi leleményességben, vagy éppen huncut versikékben ez a kötet sem sze...
Találkozzunk a történetekben! | Libri karácsony 2023
Переглядів 2,3 тис.10 місяців тому
Az ajándékozás csupán egy pillanat, a könyvek oldalain azonban bármikor találkozhatunk. A Libri ünnepi akciójában minden negyedik könyv ajándék, hogy az ünnepek alatt és után is összekössenek minket a közösen átélt történetek. www.libri.hu/3 1
Zenével még a szerelem is elviselhetőbb? - Bősze Ádámot kérdeztük új kötetéről
Переглядів 81010 місяців тому
A zeneirodalom legintimebb történetei? Zeneszerzők arcpirító hálószobatitkai? Vágyódás és féltékenység? Bősze Ádám új kötetében az örök érvényű műveket jegyző, híres komponistákról úgy emlékezik meg, hogy azoknak életét a végtelenül emberi felől mutatja be az olvasók számára. A Nagy zenészek, nagy szerelmek lapjain keresztül száraz műelemzések helyett szerelemittas, lelki vívódásokkal találkozh...
Óz, a csodák csodája
Переглядів 365 тис.11 місяців тому
Tegye meghitté a hangulatot idén is a Libri díszkötetével: vásároljon legalább 10 000 Ft értékben könyvesboltjainkban vagy a libri.hu-n, és legyen öné L. Frank Baum, az Óz a csodák csodája 999 Ft-os áron! Részletes tájékoztatás a libri.hu/csodak-csodaja oldalon.
Állati gonosz: Új regénye kapcsán kérdeztük John Scalzi Hugo-díjas szerzőt - vágatlan interjú
Переглядів 12211 місяців тому
A 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégeként látogatott el hozzánk, könyveit minden sci-fi rajongó ismeri és elismeri, Hugo-díjas szerző, és nem különben az Amerikai Science-Fiction és Fantasy Írók Szövetségének elnöke. Nem más, mint John Scalzi volt a Sorköz 12.részének vendége. Scalzi új, Állati gonosz című regénye az olvasót abba a világba kalauzolja, ahol a kémtörténetekből jól...
Állati gonosz: Új regénye kapcsán kérdeztük John Scalzi Hugo-díjas szerzőt
Переглядів 19811 місяців тому
A 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégeként látogatott el hozzánk, könyveit minden sci-fi rajongó ismeri és elismeri, Hugo-díjas szerző, és nem különben az Amerikai Science-Fiction és Fantasy Írók Szövetségének elnöke. Nem más, mint John Scalzi volt a Sorköz 12.részének vendége. Scalzi új, Állati gonosz című regénye az olvasót abba a világba kalauzolja, ahol a kémtörténetekből jól...
Harry Potter Varázsalmanach - Könyvbemutató
Переглядів 1,5 тис.11 місяців тому
Október 10-én jelent meg a Harry Potter Varázsalmanach, melynek apropóján a Libri Allee Könyvesboltban egy exkluzív, játékos könyvbemutatón ismerkedhettek meg a rajongók a várva várt könyvújdonsággal. A kötet fordítójával, Tóth Tamás Boldizsárral László Viki beszélgetett a Harry Potter-kötetek világáról, a fordítás és magyarra ültetés folyamatairól, a varázsigékről és egyéb érdekességekről. A k...
A vonzás ereje - A z-generáció új hangja: Kollár Betti | Sorköz #11.
Переглядів 648Рік тому
A kreatív blogolásokból is születhetnek olyan megkapó történetek, amelyek idővel egy egész regénnyé vagy teljes regénysorozattá állhatnak össze. Kollár Betti irodalmi pályafutása ékes bizonyítéka annak, hogy a mindenre kiterjedő fantáziának és kamaszos témáknak nem csak az online térben van kijelölt helyük, hanem a könyvespolcokon is. A Vonzás-sorozat szerzője új megvilágításba helyezi a romant...
A muréna mozgása - beszélgetés Závada Péterrel / Sorköz #10
Переглядів 625Рік тому
Milyen látvány egy muréna? Miben hasonlít a muréna mozgása Závada Péter költészetére? Megfigyelésről, felmérésről, rend és káosz közti cikázásról, a gonoszság történetéről, ingamozgásról és a versekről beszélgetett Bánffy Dávid Závada Péterrel a Sorköz legutóbbi epizódjában. A muréna mozgását megtalálod a Libri Könyvesboltok kínálatában: www.libri.hu/konyv/zavada_peter.a-murena-mozgasa.html A l...
Nagyfőnök - Portik Tamás és körének felemelkedése és bukása / Sorköz #9
Переглядів 22 тис.Рік тому
Nagyfőnök - Portik Tamás és körének felemelkedése és bukása / Sorköz #9
20 Perc Könyvklub
Переглядів 21 тис.Рік тому
20 Perc Könyvklub
20 Perc Könyvklub
Переглядів 32 тис.Рік тому
20 Perc Könyvklub
20 Perc Könyvklub
Переглядів 15 тис.Рік тому
20 Perc Könyvklub
20 Perc Könyvklub
Переглядів 23 тис.Рік тому
20 Perc Könyvklub
Labancz Dániel & Orosz Ildikó: Nyugi! | Sorköz #8
Переглядів 454Рік тому
Labancz Dániel & Orosz Ildikó: Nyugi! | Sorköz #8
Margaret Atwood könyvei | Sorköz #7
Переглядів 490Рік тому
Margaret Atwood könyvei | Sorköz #7
Náray Tamás: Barbara - A végzet | Sorköz #6
Переглядів 83 тис.Рік тому
Náray Tamás: Barbara - A végzet | Sorköz #6
A vers közös(ségi) ügy | Katona Ágota, Simon Márton és Tóth Réka Ágnes
Переглядів 169Рік тому
A vers közös(ségi) ügy | Katona Ágota, Simon Márton és Tóth Réka Ágnes
Török Ábel: A gonosz erdő meséi | Sorköz #5
Переглядів 504Рік тому
Török Ábel: A gonosz erdő meséi | Sorköz #5
Libri-Bookline Zrt.
Переглядів 560Рік тому
Libri-Bookline Zrt.
Benedek Ágota: Állva maszturbálok | Sorköz #4
Переглядів 1,7 тис.Рік тому
Benedek Ágota: Állva maszturbálok | Sorköz #4
Néha mindenkinek szüksége van egy jó szóra | Libri karácsony 2022
Переглядів 36 тис.Рік тому
Néha mindenkinek szüksége van egy jó szóra | Libri karácsony 2022
Guld Ádám: A Z generáció médiahasználata | Sorköz #3 | 2022/10/27
Переглядів 1,4 тис.Рік тому
Guld Ádám: A Z generáció médiahasználata | Sorköz #3 | 2022/10/27
Sally Rooney: Baráti beszélgetések | Sorköz #2.
Переглядів 6442 роки тому
Sally Rooney: Baráti beszélgetések | Sorköz #2.
Szlavicsek Judit: Hullámsír | Sorköz #1.
Переглядів 6272 роки тому
Szlavicsek Judit: Hullámsír | Sorköz #1.
Libri irodalmi díjak 2022 - Szavazzon a kortárs irodalomra!
Переглядів 138 тис.2 роки тому
Libri irodalmi díjak 2022 - Szavazzon a kortárs irodalomra!
„Ha ezt nem csinálom meg, akkor nem tudok továbblépni” | Libri irodalmi díjak 2022: Gerlóczy Márton
Переглядів 6192 роки тому
„Ha ezt nem csinálom meg, akkor nem tudok továbblépni” | Libri irodalmi díjak 2022: Gerlóczy Márton

КОМЕНТАРІ

  • @gyorgyklutsik9367
    @gyorgyklutsik9367 Місяць тому

    0:19 jó hogy nem épültek meg az usa-buzi felhőkarcolók...

  • @ildikofarkas1701
    @ildikofarkas1701 2 місяці тому

    Nàrayt imàdom. Profi mindenben. Sajnos, nagy vesztesèg Magyaországnak, hogy nem èl ott. Összes könyve megvan. Az Ég ovja Nàray müvèsz Urat

  • @miklosnebardi3651
    @miklosnebardi3651 2 місяці тому

    Náraival nem mindenben értek egyet, de azért iszom minden szavát. Nagyszerű embernek tartom, van hogy órákhosszáig hallgatom.

  • @valkur7694
    @valkur7694 3 місяці тому

    A 90 százaláka butaság a könyvnek.

  • @mindpower3101
    @mindpower3101 4 місяці тому

    Megveszem!

  • @ildikobencsik6729
    @ildikobencsik6729 6 місяців тому

    Ő Ember. A szó igazi értelmében. Nagyon jó hallgatni ,az gondolatait a gondolkozás módját sokan átvehetnék. Csodálatos , értelmes okos és nem utólsó soban szerény ember. Bármikor szivesen nézzem és hallgatom őt.

  • @ildikofeketenehalcsik2540
    @ildikofeketenehalcsik2540 7 місяців тому

    Minden elismerésem Náray Tamásnak emberileg elsősorban, pépldaképként üzemel sokunk számára kitartása, profizmusa önazonossága! Jó egészséget kívánok őszinte szeretettel! 🍀🌻🌹♥️

  • @foldonkivuli4743
    @foldonkivuli4743 8 місяців тому

    ua-cam.com/video/Olgn9sXNdl0/v-deo.htmlsi=qFKeIjnxy1wknsff

  • @lillajuhaszne302
    @lillajuhaszne302 8 місяців тому

    Nagyon precíz,alapos bàrmit is csinàl,alkot. A felkészűltsége,a becsületessége ,a műveltsége ,a neveltetéséből IS ,adodó gerincessége teszi ,szàmomra hitelessé,és főleg szerethetővé. Szàmomra Ő egy etalon,egy hatalmas példakép!

  • @sandorrozsasandroz
    @sandorrozsasandroz 10 місяців тому

    ❤ 😊

  • @nohabpapa
    @nohabpapa 11 місяців тому

    Könyv miért nincs mutatva? Így semmit nem ér a beszélgetés.

  • @ZoleekaHun1987
    @ZoleekaHun1987 11 місяців тому

    Óóó...Viktória ilyesmiket is csinál? Micsoda pozitív meglepetés😉👋

  • @teodorapentek4559
    @teodorapentek4559 Рік тому

    Élvezhetetlenül halk ...

  • @AdriennHorvath-yr7ti
    @AdriennHorvath-yr7ti Рік тому

    Bárcsak nekem ilyen dögös tanárnőm lehetett volna!!!!!

  • @palnenagy3607
    @palnenagy3607 Рік тому

    Nagyon tisztelem, mondhatnám azt is hogy szeretem, a gondolkodását, a megnyilvanulásait a mindennapi dolgairól.

  • @67ginaaa
    @67ginaaa Рік тому

    Azért vannak még olyan élethelyzetek,ahol a Tamás is csak pislogna......

  • @67ginaaa
    @67ginaaa Рік тому

    Ha ilyen könnyű lenne az egész,ahogyan a Náray lefesti szövegben....,már rég nem lenne Magyarország!

  • @mariacsekenekisari9155
    @mariacsekenekisari9155 Рік тому

    Köszönöm imádok minden könyvét.(bár magamnak adós vagyok az első könyvével ) várom Barbara 2 .kötetét - megrendeltem.

  • @jozefbozo3057
    @jozefbozo3057 Рік тому

    ❤❤❤

  • @irenkoszoruandrasne4708
    @irenkoszoruandrasne4708 Рік тому

    Nagyon köszönöm,tartalmas ,elgondolkodtató gondolatok a művész úrtól.jo egészséget kivanok neki!

  • @ibolyatoth740
    @ibolyatoth740 Рік тому

    Motyogást hallhattunk.

  • @ildyszi2196
    @ildyszi2196 Рік тому

    Érdekes beszélgetés volt, nagyon tetszettek Dávid jó kérdései. Valójában minden gondolkodó keresi, hogy mi dolgunk itt a Földön, honnan jöttünk, és hova tartunk, ahogy Petőfi idézi, csak azt a közbenjáró utat nem keressük, melyen minden kérdésünkre megtaláljuk a választ. Szabó Magda azt mondja: " A valóság súlyosabb és igazabb, mint az elképzelés vagy a tudat." Keressétek Istent, de ne a földi gondolkodóknál, hanem a mennyeieknél !

  • @tundemagyar
    @tundemagyar Рік тому

    Imádom!❤Nagyon szeretem a könyveit is.

  • @gergelyzoltan8422
    @gergelyzoltan8422 Рік тому

    majdnem 7000 forintert? Kosz nem

  • @evamoro5748
    @evamoro5748 Рік тому

    Nagyon Kedvelem Náray Tamást !💖Minden Tiszteletem az ÖNÉ ! 💖😊Aki 54 Évesen egy más Országban , Újra kezdi , és Felépíti az Életét , csak Tisztelni lehet !!💖👍Kedves Tamás ! Könyveiből Vásároltam , mert nagyon Szeretem az Élet történeti témákat , sok tapasztalatot lehet belőle tanulni , KÜLÖNÖSEN az Ön precíz írása Csodás !🌟🌟🌟Kivánom , hogy még Sokáig , jó Egészségben , Szeretetben Tudjon ilyen Remek Könyveket Írni !!🌟👍🫠💖Tisztelettel egy Nagy Rajongója !🌟🎈😊🤗💖

  • @pukcsir
    @pukcsir Рік тому

    Szuper ❤️🌟👑👍

  • @juditserger
    @juditserger Рік тому

    ZSENI. Nem láttam még hozzá hasonló tehetséget. Köszönjük a riportfilmet.

  • @Proverbs3198
    @Proverbs3198 Рік тому

    Vártam csak vártam, hogy Tamás egyszer csak előhozakodik azzal, hogy a Biblia a legszeretettebb könyve, de nem történt meg nagy sajnálatomra. Nem tudja, hogy mitől fosztja meg magát. Ember nincs, aki annyi bölcsességgel tudna rendelkezni, mint ami abban található. Lehet-e valami nagyobb a teremtő Istenünk kinyilatkoztatásainál?

    • @margitkiss932
      @margitkiss932 Рік тому

      Ha neked ebből a riportból nem jött le Náray Tamás bölcsessége, akkor a bibliából sem fog.Bújhatod, reggeltől estig !

    • @Proverbs3198
      @Proverbs3198 Рік тому

      @@margitkiss932 Náray bölcsessége semmi Isten bölcsességéhez képest. Megkellene ismerned Isten bölcsességét, mielőtt megszólalsz ez ügyben.

    • @margitkiss932
      @margitkiss932 Рік тому

      @@Proverbs3198 Az ilyen "szentemberektől" mentsen meg engem az Isten, akik a nagy "bölcseletükkel" bántanak és kritizálnak olyan embert, akinek a cipője talpáig sem érnek fel !

    • @judittolgyes3663
      @judittolgyes3663 Рік тому

      @@margitkiss932 Náray egy nárcisztikus személyiségzavarral megáldott önimádó imposztor. Megnyerő, jól beszél van humora is, de az igazi arca, a rendszeres hazudozásai számomra hiteltelenné teszik. Hisztérikusan töröltetett és fenyegetett mindenkit, aki leleplezte. Ettől ön még persze rajonghat érte, de a hívő emberekre - és a nem hívőkre is - tekintettel, egy napon meg ne említsük se Istennel, se Bibliával.

    • @mariaerzsebetkiss-cf6cf
      @mariaerzsebetkiss-cf6cf Рік тому

      Említette, hogy olvassa a Bibliát

  • @zsoltzs2092
    @zsoltzs2092 Рік тому

    Valaki megnézte amit pamacsolt? Il 😅

    • @margitkiss932
      @margitkiss932 Рік тому

      Több ezren ! De honnét is tudná, maga szerencsétlen, aki a saját primitívségén röhög !

    • @Rutyos
      @Rutyos Рік тому

      Igen.

    • @csillagnebiroandrea9217
      @csillagnebiroandrea9217 Рік тому

      Igen,meg néztem a festményeit,nagyon tetszenek,vannak kedvenceim is.Ha tehetném,vennék bizony néhányat.Egyedi,szinte utánozhatatlan!

    • @zsuzsa760
      @zsuzsa760 Рік тому

      igen, nálam a pamacsolás egészen mást jelent.

    • @hajnalkabiro1125
      @hajnalkabiro1125 Рік тому

      @zsoltzs2092 szeretnél te így pamacsolni! Nem írom le mit gondolok rólad! Rád bízom!!

  • @agyalap3788
    @agyalap3788 Рік тому

    Jaj szegény de öreg lett, és milyen okos süt róla az értelem.

    • @margitkiss932
      @margitkiss932 Рік тому

      Bizony süt ! Ellentétben az olyan bugrisokról, mint maga !

  • @mariacsimanehegyi8230
    @mariacsimanehegyi8230 Рік тому

    Náray Tamást én nagyra értékelem, kedvelem! Roppant tehetséges akár mint iró, festő, tervező, cukrász még sorolhatnám!

  • @JusztinaTajmel-tp6rl
    @JusztinaTajmel-tp6rl Рік тому

    Könyörgöm legalább egy pohár vizet tegyenek elé! Nárayt imádom!! Egyébként nekem jó a hang, alig van hangosítva, igaz egy új tabletten nézem!

  • @zsoltkiss2835
    @zsoltkiss2835 Рік тому

    Pedig kedveltem mert jó dolgokat mondott és van mit tanulni tőle

  • @licifulop3504
    @licifulop3504 Рік тому

    A szo szoros ertelmeben ilyen halkan lehet a jot meghallani Magyarorszagon a mosdatlan szajuak uvoltesei miatt. Nagyon udito hallgatni mindig Naray Tamas igaz szavait. Nagyon koszonom. Jo lenne tolcserbe kialtania, hogy tobben meghalljak!

    • @judittolgyes3663
      @judittolgyes3663 Рік тому

      Ő egy legendásan mosdatlan szájú, ha valaki nem tetsző kommentet ír neki, csak úgy repked a szájából a legcifrább..

    • @mariannajozsa7741
      @mariannajozsa7741 2 місяці тому

      Azért, tud "disztingválni​@@judittolgyes3663

  • @mariannanagyne8538
    @mariannanagyne8538 Рік тому

    Köszönöm a beszélgetést. Nem tudom, hogy a hangerőn lehet-e javítani, mert teljes hangerőn hallgatva, alig hallani. Sajnos.

  • @katalineisenberg
    @katalineisenberg Рік тому

    A csokoládépudingról a legkorábbi nyomtatott hivatkozás 1730-ból származik. 1920-ban lehetett enni már csokoládépudingot.

    • @katalineisenberg
      @katalineisenberg Рік тому

      errôl beszél? Alexis de Tocqueville írt egy esszét meglehetősen baljós címmel: “Mitől kell félniük a demokratikus nemzeteknek despotizmustól”. Nagyon nagyon fontos gondolatok!

    • @margitkiss932
      @margitkiss932 Рік тому

      Köszönjük Katalin Eisenberg, a csokipudinggal kapcs.mélyreható észrevételét, de nem pont ez volt a beszélgetés lényege ! 😂

  • @ilonamagyar2098
    @ilonamagyar2098 Рік тому

    Sajnálam, h

    • @ilonamagyar2098
      @ilonamagyar2098 Рік тому

      Sajnálom, h a beszélgetés halkan hallható, de köszönöm, orom hallgatni es.látni Tamást

  • @anikohomolya9451
    @anikohomolya9451 Рік тому

    Szeretnek erot adni, hogy ezt vegig tudjuk csinalni......Istenem, meg onnet is latja, mekkora szoare van ebben az eletben ebben az orszagban. Jol tette h elment, ....de mindig imadom viszontlatni....minden tette egy kincs, legyen az bar mi. Persze az osszes konyve olvasasa utan, kivancsi vagyok az ujabbra, izgatottan varom h megvehessem. A humora is ismetelhetetlen......behalas😅 De honnet lehet tudni mikor hol dedikal ......de jo lenne tudni...😊 Na meg az, hogy ennyi idosen is baromi jol nez ki, arrol mar ne is beszeljunk.....

  • @mariabanyai5755
    @mariabanyai5755 Рік тому

    Köszönöm szépen. Élvezet önt hallgatni, nézni, olvasni. Ölelés, imádás!!

  • @katalinpeltier1304
    @katalinpeltier1304 Рік тому

    Koszonom ezt a beszelgetest is, gyogyir a lelkemnek!

  • @juditbenkovics1891
    @juditbenkovics1891 Рік тому

    Tamás mint mindig lebilincsel, szórakoztat,ámulatba ejt.Annyira szeretem hallgatni senkivel nem olyan élménydús minden beszélgetés mint vele. Köszönöm az újabb lehetőséget. (... a könyvkiadás nem a nyoszolyólányok bálja,,,,- imádom

  • @affettoaffetto5602
    @affettoaffetto5602 Рік тому

    imádom ❤️

  • @evakoti578
    @evakoti578 Рік тому

    Kedves Tamás ,öröm Önt hallgatni,látni,legyen szó a könyveiről vagy a festményeiről! Köszönöm szépen. Tamaste

  • @m.tothkata1976
    @m.tothkata1976 Рік тому

    Nárayt hallgatni mindig ėrdekes, tanulsågos.

  • @zsuzsannakerekes9966
    @zsuzsannakerekes9966 Рік тому

    Köszönöm!

  • @timtom1847
    @timtom1847 Рік тому

    Ahogy hallgattam Náray urat, az a gondolat jutott eszembe, hogy valahol minden ember küzd a saját dèmonjaival. A különbség annyi, hogy minden ember másképp csinálja. Van aki háborúzik, gyilkol, erőszakoskodik vagy éppen a családjában éli ki az összes agresszióját. És vannak emberek, az igazán erős és bátor emberek, akik teremtenek, alkotnak, adni és kapni próbálnak, ilyen ember például Náray Tamás. Mennyivel szebb világ lenne, ha csak a fele emberiség ugyanígy tenne.🙏🙏🙏 Timi Barcelonából🇪🇸🥰❤️

  • @liviamama
    @liviamama Рік тому

    Meg kell mondjam, kevés ember van akit tisztelettel szeretek. Náray ezen kevesek közé tartozik, nem tudom meghatározni miért , talán mert egy nagyon értékes, különleges Ember!

    • @judittolgyes3663
      @judittolgyes3663 Рік тому

      ua-cam.com/video/kyDoYcAOq1M/v-deo.html

    • @judittolgyes3663
      @judittolgyes3663 Рік тому

      De egy különlegs embernek miért kell hazudoznia??

    • @liviamama
      @liviamama Рік тому

      @@judittolgyes3663 miben hazudott szerinted?

    • @judittolgyes3663
      @judittolgyes3663 Рік тому

      @@liviamama hazudott magának nagymamát, arisztokratikus felmenőket, elhazudta, hogy önéletrajzi ihletésű a reggelis párizsis önfelnyaló könyve, hazudta már azt is, hogy luxus villába megy a szomszédba ( covid idők Spo) vacsorára,miközben a fotón egy amerikai villa volt, koppintott 1:1 ben ruhát híres divattervezőktől, majd kirakta, mint a sajátja… A megnyerő stílus mögött egy nárcisztikus önimádó hazudozó lakik. A kutyái vizeldéjét egy Buddha szobor köré építi, ez a szuper intelligens polihisztor😪 A Cyla videóból sem állt össze a kép??

  • @evabalazs2101
    @evabalazs2101 Рік тому

    Köszönöm!!!!!

  • @margitkiss932
    @margitkiss932 Рік тому

    Nagyon szeretem Náray Tamás regényeit, mert azon túl, hogy nagyon megérinti az emberek lelkét, gondolkodásra késztetnek, tanítanak, mert elkezdjük kutatni kik is voltak a valós személyek ? Milyen szerepük volt a cselekményben ?Az még egy plussz,hogy nem kronológiában van írva, hanem az idősíkok eltolódásával.Mert azt eredményezi, hogy még jobban rögzűljön a cselekmény, mivel visszalapozunk, hogy lássuk az összefüggéseket.Hajlamosak vagyunk arra, hogy"habzsoljuk" a regényeit, de mégis meg kell állnunk gondolkodni, a regényben szereplők történetén,mert úgy ír Náray Tamás, hogy olvasás közben mi is részesei legyünk a cselekményeknek.

  • @jozsefnekaczor3025
    @jozsefnekaczor3025 Рік тому

    Nagyon sajnalatos hogy egy ilyen ragyogó tehetség külföldre kényszerült. Élmény volt vele ez a beszélgetés is. Várom a könyv kapcsán is.

    • @gyorgyklutsik9367
      @gyorgyklutsik9367 Рік тому

      menj utána :D

    • @margitkiss932
      @margitkiss932 Рік тому

      Mi veszítettünk, nem a művész úr.Ide nem kell a tehetség ! Taplóországban minek ? Itt csak elgáncsolnak mindenkit, aki nem áll be a sorban.

    • @judittolgyes3663
      @judittolgyes3663 Рік тому

      Kényszerült??😂😂