Gabordriver
Gabordriver
  • 196
  • 208 099
Ismerős Arcok - Játszuk el
Balatongyörök, Nemzeti hét
Játsszuk el!
Én megérteném,
Hogy mindenki fél
De ha senki nem szól, hogy baj van,
Hát kimondom én.
Itt magas a hegy
S ott túl mély a szakadék,
S a kettő között
Hasít szét engem az ék.
Én nem hiszem el,
Hogy csak így lehet,
Hogy az önzésen kívül
Az ember mást nem tehet.
Mert ahogyan él,
A végén úgy marad egyedül
És nem lesz már semmi,
Mit szeretne legbelül.
Ez egy baráti jobb,
Mely feléd mutat,
Fogadd el végre
És keressünk kiutat!
Én mondom, merre,
Te mondod, hogy tegyem,
Hogy itt is meg ott is
Egyformán jobb legyen.
Játsszuk el, hogy most neked is kék az ég,
Hogy hinni tudsz úgy, mint rég,
Mint mikor gyerekek voltunk még.
Játsszuk el azt, hogy örök a barátság,
Hogy az igaz nem hazugság,
Hogy az álom is valóság!
Переглядів: 193

Відео

Bad Ischl, kis esti zene❤️❤️❤️
Переглядів 100Місяць тому
Bad Ischl, kis esti zene❤️❤️❤️
Ismerős Arcok - Egyetlen
Переглядів 185Місяць тому
Balatongyörök, Nemzeti hét Egyetlen Haldokló reggelre ébredek, Nem nagyon esik jól semmi sem, Valahol messze Te is alszol még, azt hiszem. A tükörből bámuló idegen Tudja, hogy én vagyok odabenn, Szép lassan megöl, de előbb még meggyötör rendesen. Refr.: Miféle világ ez körülöttem, és hová lettek az álmaim? Nem maradt semmi, Te vagy talán az egyetlen. Vihogó tömegek sodornak el, a bélyegen az ál...
Ismerős Arcok - Szívemben tudlak
Переглядів 129Місяць тому
Balatongyörök, Nemzeti hét
2024. június 29.
Переглядів 122 місяці тому
2024. június 29.
Libavacsi, Ovisok
Переглядів 1079 місяців тому
2023
Libavacsi, sulistánc
Переглядів 1289 місяців тому
2023
Libavacsi, libatánc
Переглядів 7289 місяців тому
2023
Maribor, Hotel Habakuk
Переглядів 16110 місяців тому
Próbálgatom, hogyan lehetne jobb a képminőség, de inkább csak bénázgatok, ugy látszik :-))
Worcester Youth Symphony Orchestra, Sankt Wolfgang, kis esti zene
Переглядів 62Рік тому
Worcester Youth Symphony Orchestra, Sankt Wolfgang, kis esti zene
Hévízi-kifolyó
Переглядів 92Рік тому
Hévízi-kifolyó
Portorož . Slovenia . Beach . Tuba (INSTA360X3)
Переглядів 181Рік тому
Portorož . Slovenia . Beach . Tuba (INSTA360X3)
VID 20230811 192210 00 6701
Переглядів 26Рік тому
VID 20230811 192210 00 6701
Buszmosás CK lemostam lassan
Переглядів 110Рік тому
Buszmosás CK lemostam lassan
Cesky Krumlov, BusStop to Busparking
Переглядів 112Рік тому
Cesky Krumlov, BusStop to Busparking
Praha, Orloj 360⁰
Переглядів 67Рік тому
Praha, Orloj 360⁰
Prága, Orloj
Переглядів 82Рік тому
Prága, Orloj
Kicsi Bécsi buszozás
Переглядів 60Рік тому
Kicsi Bécsi buszozás
Bled, Park Hotel
Переглядів 526Рік тому
Bled, Park Hotel
Bled hajó 2
Переглядів 49Рік тому
Bled hajó 2
Bled, hajóraszállás
Переглядів 35Рік тому
Bled, hajóraszállás
The Festival of Lights Zagreb 2023.03.15
Переглядів 54Рік тому
The Festival of Lights Zagreb 2023.03.15
Rastoke 360, kis séta, Horvátban
Переглядів 46Рік тому
Rastoke 360, kis séta, Horvátban
Budapest, Várkert bazár... 360⁰ lett volna :-)
Переглядів 68Рік тому
Budapest, Várkert bazár... 360⁰ lett volna :-)
Vörsi Betlehem
Переглядів 113Рік тому
Vörsi Betlehem
Philips Pasta Maker
Переглядів 4222 роки тому
Philips Pasta Maker
Kaczor Feri 2021 Rezi
Переглядів 10 тис.2 роки тому
Kaczor Feri 2021 Rezi
XIII. Cigány Zarándoklat - Mátraverebély-Szentkúton ( 2. rész )
Переглядів 1983 роки тому
XIII. Cigány Zarándoklat - Mátraverebély-Szentkúton ( 2. rész )

КОМЕНТАРІ

  • @marialendvay441
    @marialendvay441 Місяць тому

    Nagyon szeretem hallgatni a " Hazám című dalt" ❤

  • @JAMES-dk1iy
    @JAMES-dk1iy Місяць тому

    Csodás ez az egész! ❤.

  • @targubahelga
    @targubahelga Місяць тому

    Köszönöm, hogy megosztottátok Nagy Család! 💝👍🎶🔊

  • @Klara-vj7bb
    @Klara-vj7bb 3 місяці тому

    Imadomahangodat😂😢😮😅❤

  • @user-ge7fb9hl8r
    @user-ge7fb9hl8r 4 місяці тому

    Fantasztikus dal! 🎤 ❤️ Köszönöm szépen! ❤️ 😊

  • @user-ej6nb4qi3j
    @user-ej6nb4qi3j 6 місяців тому

    Nagyon szep dalok!

  • @TÉNYEK-TEÓRIÁK
    @TÉNYEK-TEÓRIÁK 6 місяців тому

    Valamiért zajos a kamera.

  • @user-tc9uq7ss3k
    @user-tc9uq7ss3k 7 місяців тому

    Köszönöm szépen ezt csodálatosan gyönyörű szép dal! És jó egészséget kívánok a Művész úrnak, és mindenkinek sok szeretettel Gergely Sándor Gemzse!

  • @user-ge7fb9hl8r
    @user-ge7fb9hl8r 7 місяців тому

    Fantasztikus volt a hangulat! ❤️ 🎼 Gratulálok! ❤️ 🎶

  • @user-ge7fb9hl8r
    @user-ge7fb9hl8r 7 місяців тому

    Fantasztikus a hangulat, gratulálok hozzá! ❤️ 🎤 ❤️

  • @ilonatuboly1626
    @ilonatuboly1626 8 місяців тому

    Szia Feri! Tökéletesek az előadásaid!

  • @user-pz8br6uk1u
    @user-pz8br6uk1u 11 місяців тому

    Imádom ezt a gyönyörü dalt és gratulálok Kaczor Ferinek marosi lajosné vali ❤❤❤❤❤🎉😢😂🎉😢🎉😂❤❤❤🎉😂🎉😢❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤

  • @gabordriver7409
    @gabordriver7409 Рік тому

    Csodás hely, elhiszem, hogy hiányzik❤

  • @krisztinarekajeli5021
    @krisztinarekajeli5021 Рік тому

    Imádom, köszönöm❗️❗️ 8 évig éltem ott❤️❤️❤️ Minden nap hiányzik! 😊

  • @piroskaangyalne8096
    @piroskaangyalne8096 Рік тому

    Köszönöm szépen nagyon szeretem a dalaidat,, ❤❤❤

  • @user-cv7te3lw6y
    @user-cv7te3lw6y Рік тому

    Csodálatosak A dalai gyönyörű hangja van nagyon jó hallgatni kívánok erőt éhséget és sok sikert az életben

  • @gabordriver7409
    @gabordriver7409 Рік тому

    3 óra múlva, leszakadt az ég, azóta is minden nap van eső...😢 Azért, jó volt így mosni, hogy volt társaság❤

  • @arankamaticsemilne2508
    @arankamaticsemilne2508 Рік тому

    Már nagyon tiszta

  • @user-dj9gn2ph8n
    @user-dj9gn2ph8n Рік тому

    Köszönöm szépen ! ♥♥♥

  • @user-ie9bv4gw4k
    @user-ie9bv4gw4k Рік тому

    Парень, который подальше -- охренителен. Играет, и видно, как он тащится от своей игры, как ему нравится то, что он делает. И неважно -- концертный ли это зал, заштатная ли кафешка где-нибудь в глуши... В шляпе мужик тоже хоро́ш, но то́т -- ваще, блин... Браво! ))

  • @macococo1
    @macococo1 Рік тому

    Nagyon jó dalai vannak. Gyönyörűen énekel. A fő erénye: a közönségével együtt él és közvetlen, alkalmazkodik. Legjobb erénye a kultúrált viselkezése a hallgatóival szemben.

  • @soosaranka6018
    @soosaranka6018 Рік тому

    Nagyon szép dalok,nagyon jó hangulatot teremtett, gratulálok

  • @janosnedezso1229
    @janosnedezso1229 Рік тому

    Nagyon szuper köszönöm csodálatos jó a buli,,💋💋💋💋💋

  • @laszlonenatran1040
    @laszlonenatran1040 Рік тому

    Ott voltam én is.Nagyon jó volt.2019.09.08-án

  • @erzsebetszilagyinebiro6706

    Szuper mind mindig! 🤗

  • @gyorgykovacs4558
    @gyorgykovacs4558 2 роки тому

    Dóri, gratulálok! 🎯🤗 🌹 (Teniszben is tehetséges vagy! 😍👍)

  • @attilahanzi1838
    @attilahanzi1838 2 роки тому

    ..

  • @laszloneszekszardi5527
    @laszloneszekszardi5527 2 роки тому

  • @etelkaigaz5412
    @etelkaigaz5412 2 роки тому

    ?

  • @istvanhorvath682
    @istvanhorvath682 2 роки тому

    Nekem gyermekkori kedvencem Kosuth díjat érdemel köszönöm szépen ☺️❤️❤️🥰

    • @lajosne4515
      @lajosne4515 Рік тому

      Nagyon szép számok ritmus sok sikert kívánok.a Művész úr nak jó egészséget kívánok önnek isten áldjon meg a szép számokert.sok sikert kívánok Gratulálok hozzá gyönyörű egyszerű Gratulálok hozzá GUTTERMUTH LAJOSNÉ MARIKA ÍRJATOK VISSZA KÖSZÖNÖM SZÉPEN ISTEN ÁLDJON MEG BENETEKET

  • @siumingdennischeng2371
    @siumingdennischeng2371 2 роки тому

    👍👍👍

  • @karolynehorvath7004
    @karolynehorvath7004 2 роки тому

    Imádom.dalait.hallgatni...

  • @karolynehorvath7004
    @karolynehorvath7004 2 роки тому

    Csodálatos.. dallai.kosuth.dijat.erdemel...

  • @karolynehorvath7004
    @karolynehorvath7004 2 роки тому

    Kiváló.enekes...köszönöm..

  • @juditbencsone9290
    @juditbencsone9290 2 роки тому

    Imádom a dalaidat

  • @gizellagerak9648
    @gizellagerak9648 2 роки тому

    Örök életüek ezek a dalok! 🤗 Gratulálok! 👍🙏

  • @janosnedezso6617
    @janosnedezso6617 2 роки тому

    Jánosné Dezső csodálatos dal köszönöm sok sikert,,,,,

  • @juliannagere168
    @juliannagere168 2 роки тому

    Imádom! Köszönöm szépen, hogy láthattam. Elővettem a kis Harmonikám és együtt játszottam veletek! Nem vagyok ilyen profi, de igyekszem. BUÉK!

  • @janosnedezso6617
    @janosnedezso6617 2 роки тому

    Jánosné dezső nagyon szépen köszönöm csodálatos dal ,,

  • @irenszepesi2779
    @irenszepesi2779 2 роки тому

    jó egy kicsit visszamenni az időpen szuper

  • @jozsefnedodikanagy166
    @jozsefnedodikanagy166 2 роки тому

    🍀🖐️😄❤️🌹😄

  • @jozsefnedodikanagy166
    @jozsefnedodikanagy166 2 роки тому

    Köszönöm szépen nagyon tetszik szuper jó volt a hangulat mint mindig 🖐️😄❤️🍀😄👍🙏

  • @vibrantvitalityvibes7931
    @vibrantvitalityvibes7931 3 роки тому

    Szuper! Aki szeretne megnezni Kaczor Feri ausztraliai elo koncertjeit kattintson ra a V logomra, erdemes!

    • @gabordriver7409
      @gabordriver7409 2 роки тому

      Köszönom! Kattintottam, nézegettem, jók lettek :-) Bár, ha én videóztam volna... ;-) Gondolom, a Te oldaladon meg Gabordriver videóit reklámozod :-))

    • @jozsefnedodikanagy166
      @jozsefnedodikanagy166 2 роки тому

      Szuper jó mindig remek örülök neki hogy láthatom Kaczor Feri művész úr csodálatos jó hangulatot Rezi rendezvényeken szép nótákat énekel ő a legjobb mulatós zene királya zseniális nagyon egészséget kívánunk neki is és mindenkinek !!!! Családom nevében is de főleg a papa nevében is köszönjük szépen hogy olyan kedvesen fogadta 88 éves papámat nagyon boldog volt most is emlegeti meséli minden nap ☀️ 🙏🖐️☀️👍🍀

  • @icapinterne6998
    @icapinterne6998 3 роки тому

    Nagyon szép volt ! Gratulálok a műsorhoz ! ❤💓❤😘👍🙏❤💓🙏

  • @Oojjffaaa
    @Oojjffaaa 3 роки тому

    🚦❗❗❗❗❗❗❗❗

  • @laszlonenatran1040
    @laszlonenatran1040 3 роки тому

    Köszönöm szépen a videód!Szuper ahogy csináltad!👍👌👏👏👏👏

    • @gabordriver7409
      @gabordriver7409 3 роки тому

      Nagyon szÍvesen, örülök, ha tetszik! Nem sok visszajelzés érkezik :-(

    • @laszlonenatran1040
      @laszlonenatran1040 3 роки тому

      Gábordriev👍👌❤️

    • @laszlonenatran1040
      @laszlonenatran1040 3 роки тому

      @@gabordriver7409 Sajnálom,de csak én vettem észre!.Hogy fent van a tegnapi Kaczor Feri fellépése.👍👏👏👌

  • @laszlonenatran1040
    @laszlonenatran1040 3 роки тому

    Nagyon várom a következő fellépése.2021.09.12-én lesz 18:00-kor Reziben.❤️❤️❤️

  • @ferencnehegedus4867
    @ferencnehegedus4867 3 роки тому

    Jó, hogy láthatják azok is ,akik nem vehetnek részt a zarándoklaton . Köszönjük!

  • @gyongyiszabo8179
    @gyongyiszabo8179 3 роки тому

    Köszönjük szépen a feltöltést!

    • @gabordriver7409
      @gabordriver7409 3 роки тому

      Nagyon szívesen ❤ Sajnos későn értünk ki, aztán még ment az idő az oltás igazoló formája miatt, semmi papír, csak a plasztik volt épp elfogadható. Így hármunkból csak én jutottam be, ez sajnos a hangminőségre rányomta bélyegét... meg a középen lengedező lobogó miatt inkább szélre szorultam.... de nekem így is tetszik, fel kellett dobjam❤

  • @zsokaartimliliom
    @zsokaartimliliom 3 роки тому

    Zenekar nélkül nem az igazi

    • @gabordriver7409
      @gabordriver7409 3 роки тому

      Azért ott, abban a kis térben, ütött így is 😍 Persze, nagy zenekar, szuper hangzás, más élmény❤

    • @annapolgarmakaine827
      @annapolgarmakaine827 2 роки тому

      Ez így igaz ,de egy ilyen hang még így is csodálni való