- 207
- 2 185 615
Egy a Természettel
Hungary
Приєднався 21 тра 2019
Az "Egy a Természettel" hivatalos UA-cam csatornája.
A nagy sikerű 1971-es Vadászati Világkiállítás ötvenedik évfordulóján, 2021-ben „Egy a Természettel” mottóval Vadászati és Természeti Világkiállítást szervezett Magyarország. A központi rendezvény 2021. szeptember 25. és október 14. között zajlott Budapesten, ám a programsorozat ennél jóval tágabb időszakra, több mint két évre nyúlt.
Az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás központi helyszínének összesített látogatószáma a húsz nap alatt elérte a 616 ezret. A Világkiállításhoz kapcsolódóan országszerte 1500 program valósult meg, és ezekre több mint 1,5 millió látogató volt kíváncsi. Ez a jelentős érdeklődés is azt mutatja, hogy a vadászatnak, a környezetünk és a természet védelmének, valamint a fenntartható természetgazdálkodásnak nemcsak múltja, hanem jelene és jövője is van hazánkban.
A nagy sikerű 1971-es Vadászati Világkiállítás ötvenedik évfordulóján, 2021-ben „Egy a Természettel” mottóval Vadászati és Természeti Világkiállítást szervezett Magyarország. A központi rendezvény 2021. szeptember 25. és október 14. között zajlott Budapesten, ám a programsorozat ennél jóval tágabb időszakra, több mint két évre nyúlt.
Az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás központi helyszínének összesített látogatószáma a húsz nap alatt elérte a 616 ezret. A Világkiállításhoz kapcsolódóan országszerte 1500 program valósult meg, és ezekre több mint 1,5 millió látogató volt kíváncsi. Ez a jelentős érdeklődés is azt mutatja, hogy a vadászatnak, a környezetünk és a természet védelmének, valamint a fenntartható természetgazdálkodásnak nemcsak múltja, hanem jelene és jövője is van hazánkban.
Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás dokumentumfilmje
Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás dokumentumfilmje
Переглядів: 3 125
Відео
„Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás dokumentumfilm
Переглядів 979 тис.Рік тому
Premier: 2023. január 6. péntek 13:20 - Duna Tv A dokumentumfilm a 2021. szeptember 25. és október 14. között Magyarországon megrendezésre került „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás 20 napjának előkészületeit mutatja be eddig még máshol nem látott felvételeken keresztül. Nézzen be a 20 napos központi rendezvény kulisszái mögé!
Féltve őrzött kincsünk a magyar gímszarvas
Переглядів 84 тис.2 роки тому
A filmben keverednek a történelmi, a játék- és a természetfilmes elemek, amelyek bemutatják Európa talán legcsodálatosabb vadfaját, a gímszarvast. A Csodaszarvas-legendát ábrázoló első fejezetet klasszikus Wildlife-stílusban követi a faj bemutatása, amely az agancsfejlesztéstől a borjak kezdeti életén át a faj táplálkozásáig és vadászatáig mindent közérthetően, varázslatos felvételekkel mutat b...
Duna-Ipoly Nemzeti Park / 10 PARK EZERNYI TITKA
Переглядів 1,6 тис.2 роки тому
🌳 Az egyedülálló Duna-Ipoly Nemzeti Park élőhely-együttese és közvetlen környezete több mint 700 védett és fokozottan védett faj otthona.
Fátyol - Erdőn innen, városon túl (teljes film)
Переглядів 111 тис.2 роки тому
Fátyol - Erdőn innen, városon túl Szereplők: Fátyol - Csővárberki Fátyol, az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás kabalakutyája Ernő - Kiss Ernő Zsolt Iván - Kamarás Iván Kati - Noveczki Katalin Ágoston - Pomázi Ágoston Ricsi - Ifj. Bors Richárd Dani - Gaál Dániel Etológus - Csányi Vilmos Gyártó: Impresa-Naturfilm Rendező: Géczy Dávid Producer: Csejtei Tamás Produkciós ve...
Fátyol - Erdőn innen, városon túl (előzetes)
Переглядів 58 тис.2 роки тому
🐶 Kutya nélkül nem jó létezni. Ha te is így gondolod, ez a film neked szól! Őszinte történet egy kutyáról, két gazdáról és a felelős kutyatartásról, amelyet minden jelenlegi és leendő gazdának szeretettel ajánlunk! Fátyol - Erdőn innen, városon túl Főszerepben: Kiss Ernő Zsolt, Kamarás Iván és Csővárberki Fátyol, a drótszőrű magyar vizsla
Duna-Dráva Nemzeti Park / 10 PARK EZERNYI TITKA
Переглядів 2,7 тис.2 роки тому
🌳 Egyedülálló és ritkán látható pillanatok a Duna-Dráva Nemzeti Park életéből, a 10 park ezernyi titka című sorozat következő epizódjában.
Balaton-felvidéki Nemzeti Park / 10 PARK EZERNYI TITKA
Переглядів 2,2 тис.2 роки тому
Lenyűgöző felvételek a Balaton-felvidéki Nemzeti Park vulkánok őrizte vízivilágáról, a 10 park ezernyi titka sorozat következő epizódjában.
Bükki Nemzeti Park / 10 PARK EZERNYI TITKA
Переглядів 9 тис.2 роки тому
Bámulatos felvételek a Bükki Nemzeti Park élővilágáról! Érdemes belepillantani és ihletet meríteni a következő kiránduláshoz. 🥾🌳🌿🌲
Aggteleki Nemzeti Park / 10 PARK EZERNYI TITKA
Переглядів 1,8 тис.2 роки тому
💧Víz alkotta csodavilág! A "10 Park ezernyi titka" című sorozatunk első epizódjában az Aggteleki Nemzeti Park lenyűgöző élővilágával ismerkedhetünk meg.
10 PARK EZERNYI TITKA
Переглядів 2892 роки тому
Csodálatos felvételek és titkos pillanatok Magyarország nemzeti parkjainak mindennapjaiból.
A CITES - Nemzetközi egyezménnyel a fajok védelmében
Переглядів 3342 роки тому
A film célja, hogy megismertesse a washingtoni egyezményt vagy más néven CITES (Convention on International Trade in Endangered Species of Wild Fauna and Flora - Egyezmény a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről) nemzetközi kormányközi egyezményt, amelyet azért hoztak létre, hogy a vadon élő növények és állatok egyedeivel folytatott nemzetközi kereskedelem n...
Előzetes! Fátyol - Erdőn innen, városon túl
Переглядів 4 тис.2 роки тому
Premier: 2022 Húsvét, Duna TV A film a 2019. március első napjaiban megszületett Fátyol nevű vizsláról szól, aki az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás kabalakutyája. Két (szerepük szerint is) ismert színész, Kiss Ernő Zsolt és kollégája/barátja, Kamarás Iván nevelik a kölyök vizslát az erdei, illetve urbánus életre, bizonyítván, hogy a magyar vizsla az egyik legszeretet...
Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás Werkfilm 4. epizód
Переглядів 1552 роки тому
A Világkiállítás történetét bemutató sorozatunk negyedik epizódjában szó esik többek között 👇 🐶 a kilenc magyar kutyafajtáról, 🎒a Fátyol Iskolaprogramól, amelynek keretében 61.000 diák és tanár tekintette meg a Világkiállítást, 🦌 és a Nemzetközi Vadászati és Vadgazdálkodási Konferenciáról.
Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás Werkfilm 3. epizód
Переглядів 1572 роки тому
A Világkiállítás történéseit bemutató sorozatunk harmadik epizódjában bemutatjuk: 👇 - a Világkiállítás 20 napos központi eseményének megnyitóját, - a Központi Magyar Kiállítást, - a Hal, víz és ember pavilont, - a Hazai és Nemzetközi Trófeakiállítást, - a Vadászat a 21. században kiállítást, - a Hagyományos vadászati módok csarnokát, - az Innovációs Showroomot, - a lovas, agarász, solymász és í...
Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás Werkfilm 1. epizód
Переглядів 1052 роки тому
Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás Werkfilm 1. epizód
Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás Werkfilm 1. epizód
Переглядів 1142 роки тому
Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás Werkfilm 1. epizód
A kék vércse, a repülés színpompás bajnoka - A megőrzött vadon
Переглядів 5122 роки тому
A kék vércse, a repülés színpompás bajnoka - A megőrzött vadon
A túzok, a puszta táncoló harcosa - A megőrzött vadon
Переглядів 5 тис.2 роки тому
A túzok, a puszta táncoló harcosa - A megőrzött vadon
A rákosi vipera, egy szelíd "méregzsák" - A megőrzött vadon
Переглядів 3,1 тис.2 роки тому
A rákosi vipera, egy szelíd "méregzsák" - A megőrzött vadon
A daru, széles ég vándora - A megőrzött vadon
Переглядів 2,5 тис.2 роки тому
A daru, széles ég vándora - A megőrzött vadon
Tiszavirág, az időzítés mestere - A megőrzött vadon
Переглядів 2592 роки тому
Tiszavirág, az időzítés mestere - A megőrzött vadon
3
Végig nem sikerûlt megértenem, hogy mi Fátyol hivatalos neve.Csőlátásù Fátyol? 😊 Biztos nem.
Ernő olyan mint aki egy másik bolygóról jött. Látszik, hogy egy nagy városban èlte az egész életèt, a természetet maximum csak a városi parkban láthatta. Olyan aki a csirkét is csak a supermarket polcáról ismeri. Aztán megveszi a kutyát ès mindent úgy akar csinálni, mint ahogy a "Nagy Könyvben" meg van írva. Nekem az egész olyan mű, a srác meg annyira nem férfias. Olyan alapvető dolgokkal nincs tisztában. Meg ez a kit szeret a kutya meg kit nem, kit érez igazi gazdájának kit nem Ivánnal. Ès ott mi van, ahol a kutya egy nagy családban él?! Különböző korú emberek törődnek vele különböző módon. Ez az egész kutyatartás itt a filmben túl van gondolva. De amúgy kiváncsi lennék, hogy a film készítőinek mi volt a célja ezzel a filmmel!
Nekem is volt egy vizslám. 17 évig volt a családunk része, amikor is szegény eltávozott az égi vadászmezőkre. Szerintem a filmben mint manapság sok helyen, már túl van ez a kutyatartás gondolva. A mienk sem volt csak egy kutya, de ma már amit egyes kutyatartók művelnek, az már túlzás. Egy pici babát nem tutujgatnak úgy mint egy kutyát.
Creepy….
Ez egy jó, sőt fantasztikus film egyeseknek? "Bajban van a barátom, segítek neki..." 😢
Gyönyörű és aranyos kismadár - már találkoztam ilyennel.. . ❤
🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉
the future of the brasil:monarchy. wagfulking
the future of the papado:ortodoxia. benedicktxvi. wagfulking
the future of ucrania-russia:the treaty of brest-litovsk. wagfulking
the future of libya: gaddafi president. league arab-union arab.magreb. wagfulking
the future of the germany:cdu party-afd party candidates. hansa. wagfulking
the future of the france:marine le pen president. wagfulking
the future of the spain:isabel ayuso-santiago abascal president. wagfulking
the future of venezuela:free voto maría corina machado president. wagfulking
the future of the colombia: democracy party ivan duque president. wagfulking
the future of the perú:vargas llosa & keiko fujimori president. wagfulking
the future of the brasil:jair bolsonaro president. wagfulking
the urgent future of the argentina: victoria villarruel-daniel scioli president.elisa carrió bs.as.gov. wagfulking
the future of the california:arnold schwarzenegger gov. wagfulking
the future of guantanamo: usaembassy cultural and business between usa and cuba. wagfulking
trumpresident24 magamerica.united medealgore.vice24. wagfulking
Kedvelem ezt a zenét!
dzsóker a csejtei tudor.
Szép munka gratulálok az alkotóknak , tetszett a narráció !
nagyon jo kis film, koszonom szepen
Tényleg vannak ilyen szép agancsot növesztő bikák még az országban? Vagy máshol vették videóra őket?
Jaj, de gyenge adaptáció. Kásler úr fiai. Mint a Franco Neros Árpád vezér.
Gyula miatt #MickeyEgérmagyar 0:23
kitől származik a zene?
Zseniális az egész, abszolút felsőfok. És jó volt látni, hogy Tóth Zsolt Marcell, akivel jó harminc éve együtt ténykedtünk a Zöldpont adásaiban, hová jutott el, mennyire magas színvonalú amit csinál csapatával. Szívből gratulál egy egykori zöldpontos szerkesztőd: Gróf M. :-)))
Köszönöm ezt a gyönyörű szakmailag nagyon èrtèkes filme.Vadászüdvözletel!
09 24
Ejha, ez zseniális! Bevallom, az István, a király negyven éves jubileumi előadása előtt nem ismertem Baricz Gergőt. Koppányként nekem túl karcos volt, úgy éreztem, mintha mindenképpen az ősi Vikidál hangját kereste volna. Aztán megleltem ezt a csodaszarvas-klipet. Baricz Gergő természetes hangszíne pedig sokkal jobban emlékeztet engem a második generációs Koppányra, Gazdag Tiborra (2000-2010 között), akinek az alakítása mindig jobban tetszett, mint Vikidálé. Valahogy több érzés, több szín volt a hangjában, játéka pedig igen drámai volt. Baricz Gergő akár a saját, természetes hangszínén is igazán remek Koppány lehet. 😊 Szóval, szívből gratulálok ezért a klipért!
Mégse szólalnak de a vége a legjobb
Nagyon kerestem es megtalaltam ezt a rendkívüli szerzemenyt! Köszönöm!!! ❤❤❤
❤
Balfékek,tanuljátok már meg,vagy legalább nézzetek utána a régészeti munkának.Midőn a tarsolyt NEM a bal oldalon HORDJUK TEHERKÉNT,hanem a jobb oldalon TISZTelettel viseljük!!!! Aki ezt nem tudja,vagy szándékosan torzítja az ne akarjon a csodaszarvas nyomába eredni,mert csak tévútra jut!
Lelőni egy a hormonoktol elvakult veszélyre figyelmetlen állatot... Nagyon nagy teljesítmény... Gratula. Vadásznátok inkább egymásra... Ja az nem jó, ott lenne aki tán visszalő. Régen legalább egy "erős" vadászott beteg vagy korcs egyedekre. Kár hogy ez megfordult. A film csodás, gratulálok!
Nagy szakértő lehetsz!🤝Én is csak gratulálni tudok...
🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🤛🤛🤛🤛🤛🤛✊👍👍✊✊✊✊✊🤛🤛🤛🤛✊✊✊✊✊✊✊✊✊👍👍🤘🤘👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍💔♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️😈😯😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈❤️❤️❤️😾❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️🌝🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠😇😇😇😇😄😄😙😙😙😙😁😘😅😅😂🤣🤣😭😭😭😭😭😂😅😅😆😁😙😙😗😗😃😄😄😁😁😄😗😗😗😙😁😆😅😂🤩🤣😁😄😄😄😄😄😁😆😅😂😂😁😄😄😗😗😄😁😆😆😂🤣😂😆😁😄😙😙😙😙😚😘🥰😍😍😍😘😙😙😗😗😗😄😆😅😂🤣🤣😂😅😚😙😙😗😗🙂🙂😙😚😘😅🤣🤣😭😭😭😭😭😭😂😆😁😙😙🙂🙂🙂😙😚😘🥰🥰🥰😘😙😊😏😊😊😊😊☺️😘🥰😴😴😴😌☺️😊😛😛😝☺️😌😏😴☺️😊😊😝😝😊☺️😌😏😍😚😝😝😝😜😶😝😝🤐🤪🤔🤫🤭🤔😶😶🧐🧐🤔🤔🤫😤😤🙄😒🧐🧐🧐🤐🤐🤐🤐🤔🤔🤫😤😤🙄😒😒😒😟😟😟😟😥😥😥😟😦😦😦😮😮😢😦😦😫😫😫😫😮😯😯😲🤠😇😵😷😷👿👿👿👿👿👿👿👿👿👿👿👿👿👿😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈👿👿👿👿👿👻🎃🤠🤠🤠🤑🤠🥵🤠🥵🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤑🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠🤠👽👽🤖☠️☠️🌞🌞🌞🌝🌝🌝🌝🌝🌝🌝🌝🌝🌝🌝🌝🌝🌝🌝🌝🌝🌝🌝🌝🌝🌞🎃🎃🎃🎃🎃🎃🎃🎃🎃🎃🎃🎃🎃🎃🎃🎃🎃🎃🎃🌞✨💥👽👽👽👽👽👽👽👽👽👽👺😺😿😿😿😿😿🙉🙉🙉🙉🙉🙉🙊🙊🙊🙊🙊✨🌟🌟🌟⭐🌟🌟🌟🌟🌟🌟🌟🙈🙉🙈❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️❣️❣️❣️❣️❣️❣️💔💔💋💋💋💋💋💋💋💋💋💋💋💋💋💋💋💋💋💋💋💋💋💋💔💔💔💔💔💔💔🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🤜🤟🤜🤜🤜🤟🤟🤜🖖🖖🖖🤟🤜🤜🤜🤛🤛🤛🤛🤛✊✊👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👊🏽✊✊✊🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🤜🤜🤜🤜🤜🤛🤛🤘🤘🤘🤛🤛🤜🤜🤜🤜🤜🤜🤜🤜🤜🤜🤜🤛👍👍👍👍👍
Jaj ...ez adalocska nem hadj nyugton.
Nagyon igènyes
Gyönyörű munka ❤
Remélem már mindenhol ágyban alszik a Fátyol cukorfalatka 🥰😊😘😋
A végén megjelenik a lángoló agancsokkal a "fény", az isteni út
Aranyos a farkas
Csodálatos!🙏🇭🇺
(az azért erős csúsztatás, hogy a Bükk a nemzeti park védettségét élvezi. Ahol két erdőgazdaság is folytat üzemi erdőgazdálkodást, vagyis fakitermelést, az nagyon messze van attól)
Meg a fennsík is ki van adva bérbe vadászoknak. 😂 Semmi védelem nincs.
kedves Ernő. megfogott egy szó melyet használtal . A vadaszatot nem kell " megvetni " ,ill. a vadászt . En imádom a természetet ,kutyagazda vagyok de gyulalom az oldoklest ! a vadaszat pedig valami belülről fakadó erőszak vagy agresszió szerintem es ezt elik meg a vadászok. Szeretek loni en is ,de csak celtablakra . Azzal pedig ne jöjjenek ,hogy a húst meg kell szerezni valami módon. En megoldottam ezt a kérdést. Nem eszem húst es voila : semmi problémám nincs az egészségemmel. Hosszú évek utan csak jobb. Tehát a vadaszat ocsmány dolog ,ettől függetlenül tiszteletem neked Ernő ,mert a kutyát imádod ! Természetesen mint ember kiváló vagy ,örültem ennek a filmnek . Azokat a részeket pedig átugrottam ahol gyilkoltak. Szia es további oromet a kutyussal nektek.udvozlettel G