Vad Víz Stúdió
Vad Víz Stúdió
  • 36
  • 988 324
VAD VÍZ: AQUA HUNGARICA, felújított változat | Magyar természetfilm
Magyarország a vizek országa volt. A Kárpátok lábánál összecsapó természeti erők és maga az idő alakította vízrajzát. Az itt kialakult élővilág mindennapos harcot vív az elemekkel és az ember okozta változásokkal. Ahol a folyók vadul törtek utat maguknak, patakok zúdultak a mesebeli erdőkre, hévízi források és kiterjedt mocsárvidékek tarkították a környezetet. Hazánk egykori élővilága változatosabb volt, mint bárhol máshol Európában.
A Kis-Balatontól az Aggteleki Nemzeti Park patakokkal átszőtt erdőségein át a Hévízi-tó víz alatti dzsungeléig számos hazai táj mutatja meg eddig ismeretlen arcát a filmben. Apró sárkánynak tűnő foltos szalamandrák, nádi farkasnak is nevezett aranysakálok, éjszaka aktív vidrák, és „sétáló” harcsák mellett sok más faj életébe is bepillantást nyerhetünk. Továbbá fény derül arra, hogy milyen változásokkal kell szembenézniük az itt élő állatoknak a túléléshez, mekkora veszélyt jelentenek az invazív fajok az őshonos élővilágra, és hogyan nézhetett ki a Kárpát-medence több millió évvel ezelőtt. Ez Magyarország vadvizeinek története...
A Vad víz: Aqua Hungarica 2021-ben került az országos mozikínálatba és nagy sikereket tudhat maga mögött. Elnyerte többek között a Gödöllői Természetfilm Fesztivál Fekete István-díját, valamint a Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Verseny legjobb dokumentumfilmnek járó díját. A sajtóban az év egyik leglátványosabb természetfilmjeként is hivatkoztak rá és a premier óta több mint félmillióan látták. Most vadonatúj köntösben, 4K minősében tér vissza a Vad víz trilógia első fejezete.
JELENETVÁLASZTÁS
0:00 - Prológus
0:56 - Az Egerszalóki Sódomb
2:30 - Városligeti sirályok
7:26 - Hévíz
11:59 - Távol-keleti jövevények
13:30 - Élet és halál a Kis-Balatonon
25:03 - Megérkezik a tél
27:41 - Az aranysakál
32:21 - Busó
35:11 - Karapancsa
37:08 - Kis-balatoni tavasz
40:45 - A halfogás mestere
43:06 - Mikrovilágok
48:07 - Foltos szalamandra
50:35 - Aggteleki szalamandrák
52:40 - Trópusi Magyarország
1:03:01 - Élő kövületek
1:06:05 - Sétáló harcsa
1:09:14 - Epilógus
1:10:01 - Stáblista
EMAIL: vadviz.studio@gmail.com
WEB: www.vadviz-studio.com
FACEBOOK: vadviz/
INSTAGRAM: vadviz.studio
Vad Víz Stúdió 2024
Переглядів: 35 244

Відео

HEGYI PATAKOK ÉS SZALAMANDRÁK | 'Vad víz: Aqua Hungarica' felújított változat részlet
Переглядів 405Місяць тому
A foltos szalamandra. Ez a megkapó mintázatú kétéltű hegységeink párás völgyeiben, patakok közelében él. A középkorban legendák övezték: az angol tűzszalamandra nevet például azért kapta, mert azt hitték, tűzben születnek. Mérgét különösen veszélyesnek tartották, de valójában a barna varangy mérgéhez hasonlítható. A Vad vízben három helyszínen mutattuk be a foltos szalamandrát: lárváját a Börzs...
ÉLET ÉS HALÁL A KIS-BALATONON | 'Vad víz: Aqua Hungarica' felújított változat részlet
Переглядів 1,9 тис.Місяць тому
Vad víz: Aqua Hungarica című 2021-es természetfilmünk felújított változata hamarosan a UA-cam-on! A Kis-Balaton a Vad víz egyik kiemelt helyszíne volt. Ez a fokozottan védett mocsárvilág ritka madaraknak és Közép-Európa legnépesebb vidrapopulációjának ad otthont. Felbecsülhetetlen természetvédelmi értéke miatt területének majdnem egésze fokozottan védett, belépni csak engedéllyel lehet. A filme...
MALOM-TÓ: KOI PONTYOK TAPOLCÁN | 'Hévíz: Dzsungel a víz alatt' részlet
Переглядів 6152 місяці тому
A Malom-tó Tapolca történelmi városközpontjának ékköve. Egykor két vízimalom működött rajta, innen is kapta a nevét. Igazi kis ékszerdoboz: kristálytiszta, 18 fokos víz csavarhínárokkal és tarkabarka halakkal. Koi pontyok és aranyhalak gondoskodnak a gyönyörű, kelet-ázsiai hangulatról. Hévíz: Dzsungel a víz alatt című filmünk nem csak a Hévízi-tavat, de más színpompás vízivilágokat is bemutat, ...
A LÁMPÁSOK ÉJSZAKÁJA | 'Elveszett erdők' részlet
Переглядів 5194 місяці тому
Szent Iván éjhez és a nyári napfordulóhoz közeledve az erdő megtartja leglátványosabb nyáresti ünnepét. Többszáz apró lámpás kel szárnyra naplemente után. A szentjánosbogár hímek ezzel hívják fel magukra a röpképtelen nőstények figyelmét. A lámpások éjszakája az elkövetkező hetekben körülbelül este 9 órától éjfélig figyelhető meg a kellően érintetlen erdőségekben. Filmrészletünk ezt a különlege...
REJTETT VILÁG: A VADVIZEK TÖRTÉNETE | Magyar természetfilm
Переглядів 269 тис.6 місяців тому
Vannak világok, melyeket alig lát emberi szem. Életek, amikről alig veszünk tudomást. Történetek, melyek a feledés homályába vesznek. Magyarország egykor a vizek országa volt. Tele különleges élőlényekkel. Hegyi erdeinktől a földalatti mélységekig. Világok, melyeket a víz alkotott, s tett egyedülállóvá. Most azonban pont ez a kincs, a víz az, ami kifolyik a kezeink közül. Ahogy terjeszkedünk, ú...
MOCSÁRI BÉKÁK NÁSZA | 'Elveszett erdők' részlet
Переглядів 4577 місяців тому
Egyedülálló módon a mocsári békák hímjei nászidőszakban látványos kék nászruhát öltenek. Tömeges szaporodásuk egyik helyszíne az Őrség egy fokozottan védett vízfoltja, ami kora tavasszal a kék békák ugatásszerű kuruttyulásától hangos. Elveszett erdők című vadonatúj természetfilmünkben mutatjuk be ezt a csodálatos természeti eseményt. EMAIL: vadviz.studio@gmail.com WEB: www.vadviz-studio.com FAC...
HAVASI CINCÉR | 'Elveszett erdők' részlet
Переглядів 1,1 тис.9 місяців тому
A Duna-Ipoly Nemzeti Park címerállata, a havasi cincér bátran nevezhető Magyarország legszebb bogarának. És az egyik legnagyobb is: csápok nélkül közel 4 centiméteres is lehet. Állománya azonban veszélyben van - a Vörös Listán sebezhetőként szerepel, és Magyarországon is védett. De hogyan szaporodik ez az ikonikus rovar? Elveszett erdők című természetfilmünk részletéből ez is kiderül. EMAIL: va...
ELVESZETT ERDŐK | Természetfilm előzetes
Переглядів 1,4 тис.9 місяців тому
Magyarország hegységei nem magasságukról vagy érintetlen tájaikról ismertek. A maga 1014 méterével még az ország legmagasabb pontja, a Kékes is eltörpül az Alpok vagy a Kárpátok hófödte ormaihoz képest. Hegységeinket azonban komplex életközösségek jellemzik. Olyan ökoszisztémák, ahol minden faj szoros kapcsolatban áll a másikkal. Az erdők. Elveszett erdők című filmünk előzetese. EMAIL: vadviz.s...
ARANYBA ZÁRT MÚLT | Magyar ismeretterjesztő rövidfilm
Переглядів 8 тис.10 місяців тому
Egy többszáz millió éve élt életformából a legtöbb esetben semmi nem marad. Előfordul, hogy szerencsések vagyunk és megtaláljuk a megkövesedett csontjait. Lottóötösünk kell, hogy legyen, ha lágy szövetek, például bőr lenyomatát találjuk meg. És van, hogy amit találunk, az már a csodával határos: tökéletesen, minden részletével együtt megőrződött ősmaradványok. Mikrovilágok, melyekről pontosan t...
HÉVÍZI TÖRPE VADPONTY | 'Hévíz: Dzsungel a víz alatt' részlet
Переглядів 90411 місяців тому
Óvatos és rejtőzködő, a Hévízi-tó egy endemikus hal, a törpe vadponty otthona. A ponty sehol máshol a világon nem tudott alkalmazkodni az oxigén és táplálék ilyen mértékű hiányához termáltavi környezetben. Tömeges jelenlétét most először sikerült vízalatti felvételeken rögzíteni a kifolyó csatornában. EMAIL: vadviz.studio@gmail.com WEB: www.vadviz-studio.com FACEBOOK: vadviz/ INSTA...
ARANYBA ZÁRT MÚLT | Ismeretterjesztő film előzetes
Переглядів 586Рік тому
Egy többszáz millió éve élt életformából a legtöbb esetben semmi nem marad. Előfordul, hogy szerencsések vagyunk és megtaláljuk a megkövesedett csontjait. Lottóötösünk kell, hogy legyen, ha lágy szövetek, például bőr lenyomatát találjuk meg. És van, hogy amit találunk, az már a csodával határos: tökéletesen, minden részletével együtt megőrződött ősmaradványok. Mikrovilágok, melyekről pontosan t...
A KOLON-TÓ ÉLŐVILÁGA, 2023 év hala: a lápi póc | 'Rejtett világ: A vadvizek története' részlet
Переглядів 1,8 тис.Рік тому
A Kolon-tó egy ősi mocsárvidék a Kiskunságban. Vizét még az egykor erre folyó Ős-Duna hagyta hátra. Élővilága jól példázza a mocsarak és lápok fajgazdagságát: itt él Közép-Európa két legkülönlegesebb és egyben talán legritkább hala, a réti csík és a lápi póc. 2023-ban ez utóbbit választották az év halának is. Rövid filmrészletünk a Kolon-tó növényekkel benőtt vízi vadonját mutatja be. EMAIL: va...
TÖRPEGÉM | 'Rejtett világ: A vadvizek története' részlet
Переглядів 1,1 тис.Рік тому
A rejtőzködő törpegém vadonatúj filmünk egyik főszereplője. Nem is csoda, hiszen tökéletesen szimbolizálja a rejtett vízi világok tematikáját. Ez az apró, alig tenyérnyi gémféle mozgásában és mintázatában is képes egybeolvadni a nádassal és észrevétlenül halászni, akár a közvetlen közelünkben. EMAIL: vadviz.studio@gmail.com WEB: www.vadviz-studio.com FACEBOOK: vadviz/ INSTAGRAM: in...
VARANGYNÁSZ | 'Rejtett világ: A vadvizek története' részlet
Переглядів 605Рік тому
Minden áprilisban többszáz barna varangy özönli el a Börzsöny egyik kis, eldugott tavát, a királyréti Bajdázó-tavat. Ilyenkor teljesen elvakítják őket a hormonok: a hímek mindenre rámásznak, ami mozog - legyen az egy másik hím, vagy akár egy emberi kéz. Ez a túlfűtött orgia odáig is fajulhat, hogy a hímek sokaságából úgynevezett varangylabda képződik. Ezt a jelenséget mutatja be díjnyertes film...
MTM HALGYŰJTEMÉNY Szendőfi Balázs halkutatóval | Rövidfilm
Переглядів 1,3 тис.Рік тому
MTM HALGYŰJTEMÉNY Szendőfi Balázs halkutatóval | Rövidfilm
MÚLT ÉS JELEN: VIZEINK AZ EMBER KEZÉBEN | Magyar természetfilm
Переглядів 587 тис.Рік тому
MÚLT ÉS JELEN: VIZEINK AZ EMBER KEZÉBEN | Magyar természetfilm
REJTETT VILÁG: A VADVIZEK TÖRTÉNETE | Természetfilm előzetes
Переглядів 2,4 тис.Рік тому
REJTETT VILÁG: A VADVIZEK TÖRTÉNETE | Természetfilm előzetes
DENEVÉRHÁLÓZÁS Dr. Hegyi Zoltánnal, DINPI | Rövidfilm
Переглядів 543Рік тому
DENEVÉRHÁLÓZÁS Dr. Hegyi Zoltánnal, DINPI | Rövidfilm
MÚLT ÉS JELEN: VIZEINK AZ EMBER KEZÉBEN | 2022. október 13-tól a mozikban
Переглядів 1,9 тис.2 роки тому
MÚLT ÉS JELEN: VIZEINK AZ EMBER KEZÉBEN | 2022. október 13-tól a mozikban
DARUCSAPATOK A HORTOBÁGYON | 'Múlt és jelen: Vizeink az ember kezében' részlet
Переглядів 1,8 тис.2 роки тому
DARUCSAPATOK A HORTOBÁGYON | 'Múlt és jelen: Vizeink az ember kezében' részlet
INTERJÚ A RENDEZŐVEL | A 'Vad víz: Aqua Hungarica' kulisszatitkai
Переглядів 1,5 тис.2 роки тому
INTERJÚ A RENDEZŐVEL | A 'Vad víz: Aqua Hungarica' kulisszatitkai
VIDRÁK ÉJSZAKÁJA | 'Vad víz: Aqua Hungarica' részlet
Переглядів 7163 роки тому
VIDRÁK ÉJSZAKÁJA | 'Vad víz: Aqua Hungarica' részlet
VÖRÖS GÉM PATKÁNYT ESZIK | Kameracsapdás felvétel
Переглядів 9414 роки тому
VÖRÖS GÉM PATKÁNYT ESZIK | Kameracsapdás felvétel
ÉDESVÍZI MEDÚZÁK | 'Múlt és jelen: Vizeink az ember kezében' ízelítő filmrészlet
Переглядів 3 тис.4 роки тому
ÉDESVÍZI MEDÚZÁK | 'Múlt és jelen: Vizeink az ember kezében' ízelítő filmrészlet
DESEDA CARP CUP | Pontyfogó Verseny összeállítás
Переглядів 8204 роки тому
DESEDA CARP CUP | Pontyfogó Verseny összeállítás
FILMEK TERMÉSZETI ÉRTÉKEINKÉRT... | Showreel 2020
Переглядів 1,7 тис.4 роки тому
FILMEK TERMÉSZETI ÉRTÉKEINKÉRT... | Showreel 2020
HÉVÍZ: DZSUNGEL A VÍZ ALATT | Természetfilm ízelítő előzetes
Переглядів 5 тис.4 роки тому
HÉVÍZ: DZSUNGEL A VÍZ ALATT | Természetfilm ízelítő előzetes
VAD VÍZ: REJTETT VILÁG | Természetfilm ízelítő előzetes
Переглядів 5364 роки тому
VAD VÍZ: REJTETT VILÁG | Természetfilm ízelítő előzetes
AZ ARANYSAKÁL | 'Vad víz: Aqua Hungarica' részlet
Переглядів 53 тис.4 роки тому
AZ ARANYSAKÁL | 'Vad víz: Aqua Hungarica' részlet

КОМЕНТАРІ

  • @sandordebreczenidosan
    @sandordebreczenidosan 11 годин тому

    Csodás film! Gratulálok és köszönöm!

  • @hangulat81
    @hangulat81 12 днів тому

    ❤❤❤❤❤❤❤❤

  • @osztrakmunkas
    @osztrakmunkas 12 днів тому

    Köszönjük!

  • @laszlonedudas2320
    @laszlonedudas2320 14 днів тому

    Gyönyörű film.

  • @tasmanordog1975
    @tasmanordog1975 14 днів тому

    Most meg az aszályok országa köszönhető a Fidesz politikájának és a nem törődöm viselkedésének.

  • @evabojtos1978
    @evabojtos1978 15 днів тому

    ❤😊❤

  • @erzebetmilutinovic7332
    @erzebetmilutinovic7332 15 днів тому

    ❤❤❤Köszönjük ezt a csodálatos természet videót❤❤❤

  • @gizellalincsik3352
    @gizellalincsik3352 16 днів тому

    Köszönöm szépen Ezt a csodás " Bemutatót"... Vadvizek világáról.🙂

  • @kicsilo
    @kicsilo 16 днів тому

    sajnos a vizek orszaga cime a lecsapolasok utan mar csak a multe. koszonom szepen nagyon film !

  • @mrwakacorp
    @mrwakacorp 19 днів тому

    Fantasztikus felvételek!!! Szívből gratulálok, remélem nem maradt el a siker!

  • @benizspeter1012
    @benizspeter1012 19 днів тому

    Köszönjük ismét ezt a csodát.... :) :D

  • @tocsozeus
    @tocsozeus 21 день тому

    ❤❤❤

  • @evabojtos1978
    @evabojtos1978 21 день тому

    ❤😊❤Kōszönöm,hogy láthatom ❤Meseszép hazánk ❤😊❤

  • @evabojtos1978
    @evabojtos1978 21 день тому

    ❤😊❤ Gyönyörü kisfilmek ❤ Jò hallgatni is ezt a hangszínt szeretem ,megnyugtatò 😊❤

  • @fittybak5215
    @fittybak5215 22 дні тому

    Üdvözletem! Nagyon jó természet film. köszönjük! Árnyalja sajnos (nem teljes lista): Egerszalóki szálloda megfizethetetlen a magyarok többségének. Közpénzből fizetett felújítás, majd átjátszása a cionisták"magyarjának". Duba-tisza csatorna hiánya égető probléma kb 150 éve. Balaton partján már nincs szinte szabadstrand, megint csak a fenti cionistáké. Horgászat is rendesen "megreformálódott". Minden jót kívánok minden rendes embernek!

    • @szabolcsballok666
      @szabolcsballok666 21 день тому

      Melyik a cionista? Orbán és családja, vagy a barátja aki 24 IQ-val lett dollár milliárdos??

  • @Janos-tx4ms
    @Janos-tx4ms 22 дні тому

  • @THEAMYGDALA
    @THEAMYGDALA 23 дні тому

    Fantasztikus filmes, zenész, kutató, elme

  • @vadviz.studio
    @vadviz.studio 24 дні тому

    Ez egy felújított változata a 2021-ben mozikban és TV-ben bemutatott természetfilmünknek. Az eredeti változat a UA-cam-on majdnem 620 ezer megtekintést ért el 2 év alatt, amit hálásan köszönünk! Ez kimagasló eredmény a magyar természetfilmek között, főleg annak fényében, hogy ez volt az első saját gyártású projektünk a műfajban. Most a Vad víz trilógia teljes egészében elérhető a csatornánkon. Tekintsd meg a trilógia következő részeit is! Múlt és jelen: Vizeink az ember kezében ua-cam.com/video/_q5s8-Yg_4Q/v-deo.html Rejtett világ: A vadvizek története ua-cam.com/video/6wUz4LrTo2M/v-deo.html Jó szórakozást! Ha van valamilyen észrevételetek, akkor várjuk a kommenteket, ha pedig tetszik a munkánk, akkor lájkoljatok és iratkozzatok fel. Köszönjük a figyelmet! Kezdődjön Magyarország vadvizeinek története...

    • @Csak_Tomi
      @Csak_Tomi 22 дні тому

      Mi köszönjük az eddigi munkátokat! Minden rész kiváló és egyedülálló!

    • @rapanui1827
      @rapanui1827 22 дні тому

      Helló 😀 Hiánypótló művek! Az első perctől az utolsóig kiváló képek, narráció és dramaturgia. Köszönöm, emelem kalapom! A "Múlt és jelen" és a "Rejtett világ" a másik 2 rész? üdv feri

    • @vadviz.studio
      @vadviz.studio 22 дні тому

      @@rapanui1827 Köszönjük! Igen, az említett két film ennek a "folytatása", bár önálló filmként is működnek. De viszonylag teljes képet vizeinkről a három film együttesen ad.

    • @Jazon780
      @Jazon780 18 днів тому

      Csodás alkotás :)

    • @valeriaalmasi1583
      @valeriaalmasi1583 6 днів тому

      Nagyon köszönöm! Ismét rendkívüli csodálattal tölt el minden ami itt látható,hallható! Mély tiszteletem a fenséges munkáért!❤🫡

  • @Peter-y5o7g
    @Peter-y5o7g 27 днів тому

    Köszönjük szépen a videót!

  • @juditpajor1759
    @juditpajor1759 Місяць тому

    Köszönöm ezt a filmet is, nagyon sok érdekes információt tartalmazott számomra.. Nagyon bízom abban és biztos vagyok benne, hogy végül a természet fog győzni, mert elpusztíthatatlan.🙏

  • @Lajos99-lr6ki
    @Lajos99-lr6ki Місяць тому

    🎉 több ilyen videókat Köszönöm!

  • @valeriaalmasi1583
    @valeriaalmasi1583 Місяць тому

    Örökké tudnám nézni ezeket a filmeket! Köszönöm!!!

  • @HellH-h3q
    @HellH-h3q Місяць тому

    Köszönöm! Ismét csodàlatos filmet készítettek!

  • @gabriellakiss1719
    @gabriellakiss1719 Місяць тому

    Nagyon szép film,köszönöm!

  • @isabelhuszka
    @isabelhuszka Місяць тому

    Legszívesebben mindig víz mellett élnék és minden egyes szakmát, tudást magamba szívnék. Erre egy élet kevés. Ami azt illeti - annak idején, Széchenyi nagyot hibázott az akkor "nagy tettnek" számított Tisza-szabályozással. Folyathatnám még a hasonló szabályozásokkal, természet-átalakítással, az angolna és más tájidegen halak betelepítésével, melyekkel további bűnöket követ el az ember élettere átalakításában - mert neki éppen ez áll üzleti érdekében. Igaz, néha a tudományos fejlődés is szerepel célként, elfeledve, hogy úgy jó minden, ahogy van, és az embernek kellene alkalmazkodnia mindenhez. Nem kellene "megmenteni" óriási pénzek árán egy-egy állat kihalását - ez természetes folyamat. Ez így folyik az egész planétán, aztán csodálkozhatunk, miért van hónapokig kánikula, ami további károkat okoz, hogy miért nincs átmenet az évszakok között, hogy miért vannak cúnamik, és még sorolhatnám. Az ember saját maga lett gyilkosa saját életterének.

  • @willy4679
    @willy4679 Місяць тому

    Milyen 2 mill....még 1,7 mill sincs a lakosság !!!

  • @belakiss3624
    @belakiss3624 Місяць тому

    A vilàg bàrmelyik termèszetfilmje mellett megàllja a helyèt.Hihetetlenül igènyes,làtvànyos, szeretetre mèltó.A nèzők pedig köszönik hogy ennek a rèszesei lehetnek!❤

  • @valeriaalmasi1583
    @valeriaalmasi1583 Місяць тому

    Wow. Nagyon köszönöm! Alig várom mindíg az újjabb részeket!

  • @Anonimusz-rg8pq
    @Anonimusz-rg8pq Місяць тому

    Nagyon szimpatikusak voltak Uraim!! Gratulálok az előadás színvonalához!

  • @frankdrebin9052
    @frankdrebin9052 Місяць тому

    Csodálatos film! ❤❤❤

  • @frankdrebin9052
    @frankdrebin9052 Місяць тому

    Csodálatos film! ❤❤❤

  • @rbelatamas
    @rbelatamas 2 місяці тому

    gyonyoru film ❤

  • @robertbikadi841
    @robertbikadi841 2 місяці тому

    Remélem minden rendben és a terv szerint alakul minden nálatok ... Nagyon várom a munkáitokat ... Profi arcok vagytok .. csak igy tovább .. kevés arc él a villágon aki hasonlo részletességü természet filmeket készitett ... /example:David Attenborough/ nagy köszönet

  • @martintoth1537
    @martintoth1537 2 місяці тому

    Minőségi dokumentum film, brilliáns lett. Le a kalappal 👏

  • @gipszjakab3927
    @gipszjakab3927 2 місяці тому

    Olyan érzés volt látnom, mint valaha Homoki Nagy István filmjeit, köszönöm!

  • @zsolttoth6164
    @zsolttoth6164 2 місяці тому

    Nagyon szuper film lett. Imádom, egyszerűen fantasztikus. remélem lesz még egy pár ilyen fil. Pl: magyarországi rovarfajok vagy magyarországi erdőseg. élvezettel néznék még ilyen nagyszerű filmeket. Köszönöm

    • @vadviz.studio
      @vadviz.studio 2 місяці тому

      Köszönjük! Elveszett erdők címmel készült egy filmünk pont az erdőségekről, amiben sok rovarral is foglalkozunk. :) Az előzetes fent van a csatornánkon, de a filmre még egy kicsit várni kell, mielőtt nyilvános lesz.

  • @gergorethy7561
    @gergorethy7561 2 місяці тому

    Tényleg nagyon szépek. Legyezni szivesen elmennék 😅

  • @ladanyigergo7107
    @ladanyigergo7107 2 місяці тому

    Gyönyörűek!

  • @gyurito9508
    @gyurito9508 2 місяці тому

    ezek öltek meg 12 csirkét nálam és miattuk kell most le zárnom őket egy össze nyomott helyen ezért is kell csinálni rendes helyett nekik még mostanában is látom öket 2 felnőt arany sakál 2 gyerek

  • @sandorkatay5398
    @sandorkatay5398 2 місяці тому

    Remek munka, csodás film. Köszönjük!

  • @zoltanjanek8423
    @zoltanjanek8423 3 місяці тому

  • @ivettkobli5604
    @ivettkobli5604 3 місяці тому

  • @craftednature
    @craftednature 3 місяці тому

    Olyan mintha David Attenborough filmet neztem volna 👍

  • @janoscsizmadia3672
    @janoscsizmadia3672 3 місяці тому

    CSODÁLATOS. ! A narráció is! elképesztő minőségű, izgalmas, szépirodalmi szintű hozzászólásokkal. Ajjhh nagyon jóóóó.

  • @krisztiankovacs6377
    @krisztiankovacs6377 3 місяці тому

    Én ez akartam lenni 1989 ben ökológus, csak gyenge voltam kémiából😢.

  • @bencekence
    @bencekence 3 місяці тому

    Jó kis feladat lehetett videozni.

  • @JozsefBartucz-c4t
    @JozsefBartucz-c4t 3 місяці тому

    Áramozzátok magatokat😢

  • @krisztianl.537
    @krisztianl.537 3 місяці тому

    mintha csak egy Atenborough filmet neztem volna. Tükrőt tesz elénk szocialis téren,ideje megmenteni a becsületünk hirnevét

  • @attilaszabo7847
    @attilaszabo7847 4 місяці тому

    Csodaszép! :)