Ő volt az első aki végighazudta az átmenetet a félsemmiből a semmibe....dogmatikus reklámduma, látszólagos őszinteségi rohammal....ő volt az aki eladott mindent amit addig sikerült összehozni az országnak....ő játszotta tovább az SZDSZ kezébe téve a gyárakat is, a termelő cégeket. Ő volt az aki a politikai elitnek ingyenes, vissza nem térítendő pénzforrást biztosított, míg a termeléshez hitelfelvevők elúsztak teljes vagyonukkal együtt. Árulása megegyezik Szent István hazaárulásával!
Rohadék mocsok hazaáruló volt Antall a társaival együtt!Kiárulta az ország vagyonát privatizácio címszó alatt fillérekért a nyugati kapitalista hatalmaknak.VESSE KI A MAGYAR FÖLD A SÍRJÁBÓL A MOCSOK HAZAÁRULÓT!
Itt mindig válság van. Ha éppen nem, akkor az államháztartási hiány miatt drága minden, vagy a bankokat kell kisegíteni. A nyugdíjasaink nyomorban élnek, a politikusok milliárdos nagyurak lettek! Hogy is van ez? Ha nem fizetnék adót, abból tudnék tartalékolni, és nem jutnék koldusbotra! Kit képviselnek ezek?!
Az értetlenkedő kommentelőknek: az elején elmondja a műsorvezető, hogy ezt a beszédet NEM adta le a tv. A mostani mozifilmből (Blokád -a taxisblokád története) tudható, hogy a műtéte előtt vették föl ezta felvételt (nem élőben mondta), mert a benzináremelést itt jeleneti be. De ahogy bemet a műtőbe, az SZDSZ-es Hankiss Elemér (TV elnök) megtagadta a felvétel leadását, mert szerinte ez "párt propaganda". Ezért aztán két nap múlva hidegzuhanyként érte az embereket a benzináremelés. És ebből lett egy hatalmas kormányelllenes tüntetés. Jól kitalálták ezt a szadeszos roahdékok, mindössze fél évvel az első szabad választás után.
"Teccetek vona forradalmat csinalni". A magyar csocseleket a forradalom nem erdekelte, de meg csak politikai valtozas sem. Csak egy VW Golf bitte:-). Ezt tudta a politikai elit es ezert volt a magyar rendszervaltas oly esemenytelen es bekes. Minden nep kitermeli es megerdemli a sajat elitjet! Nehany kivetellel....Antall ilyen volt.
Utólag sem kell a rossz duma! Akkor sem volt olyan rossz helyzetben Magyarország és most sincs olyan rossz helyzetben Magyarország, mint amilyen nélkülözésre van kényszerítve a lakosság! Ráadásul már 30 éve egyfolytában a visszafelémutogatás megy, csak éppen a felelősségrevonások maradnak el mindig.
Te tudsz valamit egyáltalán a történelemről, vagy csak a faszság beszél belőled? Magyarország a rendszerváltás után borzasztó helyzetbe volt gazdasági szinten a kedves Kádár János bácsi és a Szovjetunió által. Azt a mennyiségű hitelt amit felvett Kádár azt még ma is fizetjük.
Akkori politikai elit amellett persze hogy jól akart járni, egyfajta gyermeteg naivitással állt a Nyugathoz, azt hitte hogy majd ők szívjóságból fognak segíteni. Emellett ahogy az ország jó része úgy ők sem, tehát jó formán senki nem volt felkészülve a posztszocialista világra, ahol súlyos munkanélküliséggel, szegényedéssel, általános bizonytalansággal kellett szembenézni. Ezt még tetézte hogy az MDF valójában a harmad, negyed vonalas volt MSZMP párttagok, tanács, Tsz elnökök, ügynökök menedékhelye volt.
ez egy hülye... annak idején a 90-es években részletesen megírtam mire alapozom ezt (közgazdaként épp a tulajdonosi szerkezetváltásról, az érdekérvényesítésről írtam dolgozatom, tehát volt rálátásom) ez a senki eladta a magyar vagyon nagy részét, feláldozta tartalékokat, hogy nyomorult hatalmát - kormánya hatalmát - fenntarthassa. Számomra egy senki volt, s ez a meggyőződésem az idő múlásával nem változott...
A bevezető szöveg ma is aktuális : tudjuk, hogy szegényen él sok nyugdíjas, nagycsalád, tudjuk, hogy alacsonyak a bérek, magasak az árak és a rezsi-költségek... (itt jön a ki nem mondott kiegészítés)... de magasról leszarjuk.
A mi kocsmánk (Presser Gábor) Én ellátok a holdig, itt meg nem értek semmit. Ez a mi kocsmánk, itt minden a miénk: az asztal, a szék meg a pénztárgép. És ha nem megy a bolt, miénk a veszteség. Ez a mi kocsmánk, itt minden a miénk, a falon a kép, ugye nagyon szép. És miénk a színpad, és miénk a közönség. Ez a mi kocsmánk, itt minden a miénk, de az összes dal, az csak a tiéd, és mi úgy játsszuk, ahogyan szeretnéd. Na, gyere, meghívlak, vagy inkább hívjál meg, aztán meséld el, neked most hogyan megy, én meg játszom valami szépet a nejednek. Ez a mi kocsmánk. Ez a mi kocsmánk, na, gyere be, na! Jaj, de nagyon jó, hogy te is itt vagy ma, mer’ ez egy demokratikusan üzemeltetett kicsi kocsma.
@@ivanhectordemarez1561 ik gebruik de taal niet meer, maar ik probeerde te vertalen, want LGT is/was de beste band in Hongarije. Onze pub Dit is onze pub, alles is hier van ons de tafel, de stoel en de kassa En als de winkel gaat niet, het is niet winstgevend. Dit is onze pub, alles is van ons hier de foto aan de muur, het wel mooi, he En het is onze podium en onze publiek. Dit is onze pub, alles is van ons hier maar alle liedjes zijn voor jou gemaakt en we spelen de liedjes zoals jij dat wilt. Kom op, ik nodig je uit of nodig me uit! Vertel me hoe het met jou nu gaat en ik speel ietsje mooi voor jouw vrouw. Dit is onze pub. Dit is onze pub, kom maar, kom op! Het is zóó geweldig dat jij vandaag hier bent, omdat het een democratisch gerunde kleine pub is.
israel kutyai mind 100 eves terv hogy Nagy Israelt letrehozzak a Karpat medenceben...ezert ezzel kezdtek a magyarok tonkretetelet, a mai napig teszik tonkre a magyarokat aki meg megmarad ketlabon azok rabszolgak lesznek Israeli fitymasoknak
Köszi a feltöltés. Érdemes kielemezni. Rengeteg nagyon érdekes részlet van a beszédben. Jól látta a helyzetet. De túl hiszékeny és idealista volt. Megérné halálának körülményeit is kutatni utólag. Meg persze jó lett volna látni mit tesz ha nem távozik túl korán.
Ballikos nagyokosok így 5-6 év távlatából azt elárulnátok végre, hogy miért álltatok össze a Fletó vezette sötétbolsi DK-val ??? értem én, hogy könnyű egy halott Miniszterelnökre visszamutogatni, tényleg nagy bátorság kell hozzá - de szerintem pusztán csak arról van szó, hogy ti vagytok a kisnyilas vagy éppen bolsi csürhe akiknek mindegy, hogy melyik szélsőséghez csapódnak csak alantas ösztöneiktől vezérelve tombolhassanak.
Hankis Elemér AVH-s volt?

Minden szò , mondat és Poén ül ! Tökéletes és mégis lefordithatatlan idegennyelvre ! Isten áldja a nagy Magyar humoristàt .
Rohadék mocsok hazaáruló volt Antall a társaival együtt!Kiárulta az ország vagyonát privatizácio címszó alatt fillérekért a nyugati kapitalista hatalmaknak.VESSE KI A MAGYAR FÖLD A SÍRJÁBÓL A MOCSOK HAZAÁRULÓT!
Jó helyen van a többi is hamarosan követi
Anya nem csak én kaptam egyest...
Fantasztikus!köszi!!!😂
Itt mindig válság van. Ha éppen nem, akkor az államháztartási hiány miatt drága minden, vagy a bankokat kell kisegíteni. A nyugdíjasaink nyomorban élnek, a politikusok milliárdos nagyurak lettek! Hogy is van ez? Ha nem fizetnék adót, abból tudnék tartalékolni, és nem jutnék koldusbotra! Kit képviselnek ezek?!
Ez az Antal volt még egy igazi pancser, de valamivel okosabb volt a csúti Guszti.
Dehogy titkos.... Nyilvános volt mindig
egy szót se értek, de imádom! (translated from ndk)
Az értetlenkedő kommentelőknek: az elején elmondja a műsorvezető, hogy ezt a beszédet NEM adta le a tv. A mostani mozifilmből (Blokád -a taxisblokád története) tudható, hogy a műtéte előtt vették föl ezta felvételt (nem élőben mondta), mert a benzináremelést itt jeleneti be. De ahogy bemet a műtőbe, az SZDSZ-es Hankiss Elemér (TV elnök) megtagadta a felvétel leadását, mert szerinte ez "párt propaganda". Ezért aztán két nap múlva hidegzuhanyként érte az embereket a benzináremelés. És ebből lett egy hatalmas kormányelllenes tüntetés. Jól kitalálták ezt a szadeszos roahdékok, mindössze fél évvel az első szabad választás után.
Annyira titkos, hogy fel van töltve a youtube-ra :D
hatalmas
Emlékszem erre gyerekkoromból, sokat kerestem 😅...zseniális👌👌🤟👍
nekem Antalról az első tolvaj jut eszemben ki kezdte el eladni a gyárakat?a fiad folytatta a lopást.
ki ez a nő bevan lőve
Berkes Zsuzsa, TV bemondó.
Ugyan ez lenne ha kilépnénk az unióból
Antal Józsika szégyene a Magyarságnak viszont a kiválasztottak büszke ügynöke!!
Fúúj ! Napalmot nekik ! Hol vagy Szálasi ??!!
Orkok. Nincs itt semmi látnivaló, oszoljunk!
megvolt ez nekünk bakeliten gyerekkoromban. Vagy 100x hallottam már de mindig tudok nevetni. :)
Hát, Bandó bácsi látszik, hogy nem nagyon járt akkoriban még nyugaton.... 🤣
fordulj ki a sirodból te hernyo
Minden másképp lenne, ha Antall József életben maradt volna!😪
ez nem lehet megun
"Teccetek vona forradalmat csinalni". A magyar csocseleket a forradalom nem erdekelte, de meg csak politikai valtozas sem. Csak egy VW Golf bitte:-). Ezt tudta a politikai elit es ezert volt a magyar rendszervaltas oly esemenytelen es bekes. Minden nep kitermeli es megerdemli a sajat elitjet! Nehany kivetellel....Antall ilyen volt.
1:46 :D
Utólag sem kell a rossz duma! Akkor sem volt olyan rossz helyzetben Magyarország és most sincs olyan rossz helyzetben Magyarország, mint amilyen nélkülözésre van kényszerítve a lakosság! Ráadásul már 30 éve egyfolytában a visszafelémutogatás megy, csak éppen a felelősségrevonások maradnak el mindig.
Te tudsz valamit egyáltalán a történelemről, vagy csak a faszság beszél belőled? Magyarország a rendszerváltás után borzasztó helyzetbe volt gazdasági szinten a kedves Kádár János bácsi és a Szovjetunió által. Azt a mennyiségű hitelt amit felvett Kádár azt még ma is fizetjük.
Akkori politikai elit amellett persze hogy jól akart járni, egyfajta gyermeteg naivitással állt a Nyugathoz, azt hitte hogy majd ők szívjóságból fognak segíteni. Emellett ahogy az ország jó része úgy ők sem, tehát jó formán senki nem volt felkészülve a posztszocialista világra, ahol súlyos munkanélküliséggel, szegényedéssel, általános bizonytalansággal kellett szembenézni. Ezt még tetézte hogy az MDF valójában a harmad, negyed vonalas volt MSZMP párttagok, tanács, Tsz elnökök, ügynökök menedékhelye volt.
ez egy hülye... annak idején a 90-es években részletesen megírtam mire alapozom ezt (közgazdaként épp a tulajdonosi szerkezetváltásról, az érdekérvényesítésről írtam dolgozatom, tehát volt rálátásom) ez a senki eladta a magyar vagyon nagy részét, feláldozta tartalékokat, hogy nyomorult hatalmát - kormánya hatalmát - fenntarthassa. Számomra egy senki volt, s ez a meggyőződésem az idő múlásával nem változott...
Ez az urge nekem kommunista gyanus.
Meg is érdemlik ahol vannak...napi 12 ezret koldulnak össze...és elisszák..
I have added Linda Ronstadt's "take" on this enduring jazz classic to the versions by Ella Fitzgerald and Julie London to my "favorites list".
Jó ember vót, Jó diplomata, akit hátúlról felfalt azXDX. Xóval, 1 hixékeny-naiv fax
Antal József egy hazaáruló. Eladta a rendszerváltást.
Eladta Magyarországot.
Zseniális
Az élet mindenkinek törleszt a megfelelő időben.
Vén gazember.
Mégis Ő volt aki elkezdte szétosztani a magyar tulajdont! Nem is csoda, hogy eltitkolták ezt a riportot!
Rohadtul vérbajos geci!
A bevezető szöveg ma is aktuális : tudjuk, hogy szegényen él sok nyugdíjas, nagycsalád, tudjuk, hogy alacsonyak a bérek, magasak az árak és a rezsi-költségek... (itt jön a ki nem mondott kiegészítés)... de magasról leszarjuk.
veled is csak tobben vagyunk. be vagy szarva pogi? manirok helyen vannak de a tökeidet meg egy bázeli szefben orzik. még egy pepsi kola se vagy.
index.hu/belfold/2013/12/12/antall_eltitkolt_beszede_utan_kirobbant_a_haboru/
Did they drunk to match ? or I did not understand... :-)
A mi kocsmánk (Presser Gábor) Én ellátok a holdig, itt meg nem értek semmit. Ez a mi kocsmánk, itt minden a miénk: az asztal, a szék meg a pénztárgép. És ha nem megy a bolt, miénk a veszteség. Ez a mi kocsmánk, itt minden a miénk, a falon a kép, ugye nagyon szép. És miénk a színpad, és miénk a közönség. Ez a mi kocsmánk, itt minden a miénk, de az összes dal, az csak a tiéd, és mi úgy játsszuk, ahogyan szeretnéd. Na, gyere, meghívlak, vagy inkább hívjál meg, aztán meséld el, neked most hogyan megy, én meg játszom valami szépet a nejednek. Ez a mi kocsmánk. Ez a mi kocsmánk, na, gyere be, na! Jaj, de nagyon jó, hogy te is itt vagy ma, mer’ ez egy demokratikusan üzemeltetett kicsi kocsma.
@@FerencKoszta Ik versta niets van deze taal...
@@ivanhectordemarez1561 ik gebruik de taal niet meer, maar ik probeerde te vertalen, want LGT is/was de beste band in Hongarije. Onze pub Dit is onze pub, alles is hier van ons de tafel, de stoel en de kassa En als de winkel gaat niet, het is niet winstgevend. Dit is onze pub, alles is van ons hier de foto aan de muur, het wel mooi, he En het is onze podium en onze publiek. Dit is onze pub, alles is van ons hier maar alle liedjes zijn voor jou gemaakt en we spelen de liedjes zoals jij dat wilt. Kom op, ik nodig je uit of nodig me uit! Vertel me hoe het met jou nu gaat en ik speel ietsje mooi voor jouw vrouw. Dit is onze pub. Dit is onze pub, kom maar, kom op! Het is zóó geweldig dat jij vandaag hier bent, omdat het een democratisch gerunde kleine pub is.
israel kutyai mind 100 eves terv hogy Nagy Israelt letrehozzak a Karpat medenceben...ezert ezzel kezdtek a magyarok tonkretetelet, a mai napig teszik tonkre a magyarokat aki meg megmarad ketlabon azok rabszolgak lesznek Israeli fitymasoknak
Szavazzunk az MDF-re ENNYI!!!!!!!!!!!!
Köszi a feltöltés. Érdemes kielemezni. Rengeteg nagyon érdekes részlet van a beszédben. Jól látta a helyzetet. De túl hiszékeny és idealista volt. Megérné halálának körülményeit is kutatni utólag. Meg persze jó lett volna látni mit tesz ha nem távozik túl korán.
Jò lenne ezt a jelenlegi TV csatornàkon leadni annyiszor amìg MINDENKI MEGHALLJA !!!...
Ballikos nagyokosok így 5-6 év távlatából azt elárulnátok végre, hogy miért álltatok össze a Fletó vezette sötétbolsi DK-val ??? értem én, hogy könnyű egy halott Miniszterelnökre visszamutogatni, tényleg nagy bátorság kell hozzá - de szerintem pusztán csak arról van szó, hogy ti vagytok a kisnyilas vagy éppen bolsi csürhe akiknek mindegy, hogy melyik szélsőséghez csapódnak csak alantas ösztöneiktől vezérelve tombolhassanak.
Privatizáltak és a Nyugat piacot vásárolt. Igy szűntek meg munkahelyek és hol volt ekkor a szociális érzékenység.