![Aktív Magyarország](/img/default-banner.jpg)
- 251
- 5 565 554
Aktív Magyarország
Hungary
Приєднався 11 лис 2019
Üdv itthon!
Fedezd fel hazánk ismeretlen arcát velünk!
Túrázás🥾 Evezés 🚣 Bringázás🚲
Izgalmas ajánlatok az aktív kikapcsolódáshoz.
Fedezd fel hazánk ismeretlen arcát velünk!
Túrázás🥾 Evezés 🚣 Bringázás🚲
Izgalmas ajánlatok az aktív kikapcsolódáshoz.
Határtalanul két keréken a Kárpát-medencében (bringás túrafilm)
80 ember 4 országból, 80 motiváció, de egy cél, ami összeköt: végigtekerni 700 kilomtétert Bajától Horvátország és Szlovénia érintésével Székesfehérvárig. Ez volt az Otthonról haza túra 2023-ban, amelyet egy forgatócsoporttal végigkövettünk. A film szól arról, hogy soha nem késő elkezdeni, soha nem késő változtatni az életünkön, soha nem késő kalandokra vállalkozni. Vannak célok, amelyek távolinak, akár irreálisnak tűnnek, de lépésről-lépésre vagy jelen esetben pedálfordulatról pedálfordulatra elérhetővé válnak.
Minden kaland egy döntéssel kezdődik, azzal, hogy az ember elhiszi, hogy képes rá, és ha elhiszi, valóban képessé válik. Főszereplőink nem sportolók, hanem villanyszerelők, sales-esek, piacosok, adminisztratív dolgozók, vagyis pont olyanok, mint bármelyikünk. Eldöntötték, hogy képesek erre a kihívásra, és együtt, közösen véghez is vitték.
A filmet készítették:
Petényi Mirkó, Szabó Bence, Pogonyi Dávid
Minden kaland egy döntéssel kezdődik, azzal, hogy az ember elhiszi, hogy képes rá, és ha elhiszi, valóban képessé válik. Főszereplőink nem sportolók, hanem villanyszerelők, sales-esek, piacosok, adminisztratív dolgozók, vagyis pont olyanok, mint bármelyikünk. Eldöntötték, hogy képesek erre a kihívásra, és együtt, közösen véghez is vitték.
A filmet készítették:
Petényi Mirkó, Szabó Bence, Pogonyi Dávid
Переглядів: 1 092
Відео
Kipróbáltuk az Év Kerékpárútját!
Переглядів 15 тис.2 місяці тому
A Beregi kör lett az Év Kerékpárútja 2024-ben. A bringások kedvenc túrája lett az ország keleti csücskében futó 70 km-es kör. Ez az útvonal a középkor örökségét és ősrégi vulkánok maradványait mutatja be egy kerékpáros élménytúrára fűzve fel - természetesen a Tisza felső folyásának csodás környezetével együtt. Petényi Mirkó, az Aktiv Magyarország munkatársa nyeregbe szállt, hogy megnézze, miért...
Így tanulj meg ugratni a pumpapályán
Переглядів 5282 місяці тому
Ebben a videóban már a kezdő trükkökről lesz szó. Mutatunk pár kezdő gyakorlatot, amelyekkel biztonságosan hozzászokhatsz az ugratásokhoz. A pumpapályás életérzést Zöld Gergő mutatja be nekünk. Hazai pumpapályák helyszínei az alábbi oldalon, a cikk végén megtalálhatóak: aktivmagyarorszag.hu/ne-csak-a-kereket-pumpald-irany-a-pumpapalya/
Így leszel magabiztos a pumpapályán
Переглядів 5152 місяці тому
Ebben a videóban bemutatjuk, hogyan lehetsz egyre magabiztosabb és gyorsabb a pumpapályán, és egyáltalán hogy tudsz úgy végigmenni rajta anélkül, hogy tekernél. Szó lesz a helyes kanyarvételi technikákról is. A pumpapályás életérzést Zöld Gergő mutatja be nekünk. Hazai pumpapályák helyszínei az alábbi oldalon, a cikk végén megtalálhatóak: aktivmagyarorszag.hu/ne-csak-a-kereket-pumpald-irany-a-p...
Így leszel korrekt a pumpapályán
Переглядів 6702 місяці тому
Hogy mindenkinek élvezetes és biztonságos legyen a pumpapálya, van pár szabály, amit be kell tartanunk. Fontos, hogy másoknak is teret adjunk, így kezdők és haladók egyaránt tudják élvezni a pumpálást. A pumpapályás életérzést Zöld Gergő mutatja be nekünk. Hazai pumpapályák helyszínei az alábbi oldalon, a cikk végén megtalálhatóak: aktivmagyarorszag.hu/ne-csak-a-kereket-pumpald-irany-a-pumpapalya/
Miért jó a pumpapálya?
Переглядів 1,4 тис.2 місяці тому
A pumpapálya egy remek lehetőség, hogy fejlesszük magunkat. Mindegy, hogy bringázunk, rollerezünk, gördeszkázunk vagy görkorcsolyázunk, mind a négy sporteszközzel jó élményeket szerezhetünk a pumptracken. A pumpapályás életérzést Zöld Gergő mutatja be nekünk. Hazai pumpapályák helyszínei az alábbi oldalon, a cikk végén megtalálhatóak: aktivmagyarorszag.hu/ne-csak-a-kereket-pumpald-irany-a-pumpa...
Ne csak a fotóid ragyogjanak! - 1. rész
Переглядів 4 тис.4 місяці тому
Vegyél részt a Tavaszi Nagytakarításban! Sajnos mindig lesz, aki eldobálja a szemetet az erdőben is. Vigyél egy nagyobb szemetes zacskót magaddal és tegyél a tisztább természetért! Ha egy üzenetet viszel magaddal: Ne csak a fotóid ragyogjanak! Csatlakozz szemétszedő túráinkhoz március 21. és április 22. között. Részletek: tavaszinagytakaritas.hu
Ne csak a fotóid ragyogjanak! - 2. rész
Переглядів 3,8 тис.4 місяці тому
Vegyél részt a Tavaszi Nagytakarításban! Sajnos mindig lesz, aki eldobálja a szemetet az erdőben is. Vigyél egy nagyobb szemetes zacskót magaddal és tegyél a tisztább természetért! Ha egy üzenetet viszel magaddal: Ne csak a fotóid ragyogjanak! Csatlakozz szemétszedő túráinkhoz március 21. és április 22. között. Részletek: tavaszinagytakaritas.hu
Ne csak a fotóid ragyogjanak! - 3. rész
Переглядів 3,9 тис.4 місяці тому
Vegyél részt a Tavaszi Nagytakarításban! Sajnos mindig lesz, aki eldobálja a szemetet az erdőben is. Vigyél egy nagyobb szemetes zacskót magaddal és tegyél a tisztább természetért! Ha egy üzenetet viszel magaddal: Ne csak a fotóid ragyogjanak! Csatlakozz szemétszedő túráinkhoz március 21. és április 22. között. Részletek: tavaszinagytakaritas.hu
Szárnyas kilátó és szarvasos turistaház - az Év Kilátója és Turistaháza idén is lenyűgözőek | S3E8
Переглядів 13 тис.8 місяців тому
Az ország legizgalmasabb kilátóját és a legkényelmesebb turistaházát kerestük negyedik alkalommal. A nagyközönség által megszavazott építmények az Év Kilátója és az Év Turistaháza címet tudhatják magukénak 2023-ban is. Idén is kelet felé indultunk el és először Mogyoródon álltunk meg a Szent-László kilátónál. A Makovecz Imre tervezte szárnyas kilátó igazán egyedi építmény a Mogyoród fölötti Som...
Kóstold meg, szagold meg, próbáld ki és vidd haza! Nyitott porták nyomában | S3E7
Переглядів 5 тис.9 місяців тому
Megízleltük a vidék ízeit, megszagoltuk a táj illatát, meghallgattuk a méhek dalát. Fiantok Dani ezúttal egy minden ízében aktív öko-bio kalandon volt a Zala-völgyi nyitott portákon. Bringával járta be a völgyet, és közben megmutatja, hogy hogyan válhatsz eggyé egy tájjal, amely sokat többet ad, ha nem csak látsz, hanem tényleg minden érzékszervedet használod az élményszerzéshez. Kíváncsi vagy,...
Ahol nincs akarat - zarándokként a Camino Benedictuson
Переглядів 15 тис.10 місяців тому
Film az útra kelésről, az ismeretlenbe indulásról, a cél kereséséről és az akarat elengedéséről. Két kereső ember, egy út, 5 nap Tihanytól Pannonhalmáig a magyarországi Szent Jakab úton: túrázás és belső utazás, kilépés a mindennapokból, lelassulás, találkozás önmagukkal és spirituális utazás. Vagyis zarándoklás. Fiantok Dani és társa ezúttal a külső és belső utazásukon vezetnek minket végig. H...
Tájevező verseny és Szigetköz - két összeillőbb dolgot nehéz elképzelni! | S3E6
Переглядів 8 тис.11 місяців тому
Tájevező verseny és Szigetköz - két összeillőbb dolgot nehéz elképzelni! | S3E6
Ilyen egy tökéletes e-bike túra a Mecsekben | S3E5
Переглядів 10 тис.11 місяців тому
Ilyen egy tökéletes e-bike túra a Mecsekben | S3E5
Tisza-tó, az ember alkotta paradicsom természetfilm előzetes
Переглядів 564 тис.Рік тому
Tisza-tó, az ember alkotta paradicsom természetfilm előzetes
Bebringáztuk a Pilist országútival és e-bike-on | S3E3
Переглядів 11 тис.Рік тому
Bebringáztuk a Pilist országútival és e-bike-on | S3E3
Íme 2023-ban az Év Kerékpárútja: Wenckheim-kerékpárút | S3E2
Переглядів 18 тис.Рік тому
Íme 2023-ban az Év Kerékpárútja: Wenckheim-kerékpárút | S3E2
Gerecse 50 - így csinálj végig egy teljesítménytúrát | S3E1
Переглядів 16 тис.Рік тому
Gerecse 50 - így csinálj végig egy teljesítménytúrát | S3E1
Ezért ne szemetelj az erdőben! - 2. rész
Переглядів 29 тис.Рік тому
Ezért ne szemetelj az erdőben! - 2. rész
A pasi, a csaj, az állatok és a dínó - avagy így készült a Tavaszi Nagytakarítás reklámsorozatunk!
Переглядів 25 тис.Рік тому
A pasi, a csaj, az állatok és a dínó - avagy így készült a Tavaszi Nagytakarítás reklámsorozatunk!
Ezért ne szemetelj az erdőben! - 1. rész
Переглядів 24 тис.Рік тому
Ezért ne szemetelj az erdőben! - 1. rész
Ezért ne szemetelj az erdőben - 3. rész
Переглядів 27 тис.Рік тому
Ezért ne szemetelj az erdőben - 3. rész
Kerekasztal-beszélgetés: Média szerepe a szabadidősportban
Переглядів 228Рік тому
Kerekasztal-beszélgetés: Média szerepe a szabadidősportban
Michael Oberhauser ügyvezető igazgató - Think big, act less
Переглядів 144Рік тому
Michael Oberhauser ügyvezető igazgató - Think big, act less
Hans Stoops - IMBA Europe and sustainable trails for mountain biking
Переглядів 69Рік тому
Hans Stoops - IMBA Europe and sustainable trails for mountain biking
Laurent Guennoc - Monitoring Active Tourism
Переглядів 95Рік тому
Laurent Guennoc - Monitoring Active Tourism
Dallos Sándor - A felső-tiszai vízivándor táborok bemutatása és aktív turizmusra gyakorolt hatásai
Переглядів 113Рік тому
Dallos Sándor - A felső-tiszai vízivándor táborok bemutatása és aktív turizmusra gyakorolt hatásai
Juhász Gábor - Mosolytúra 2020-2022. - Hátrányos helyzetű gyerekek támogatása
Переглядів 34Рік тому
Juhász Gábor - Mosolytúra 2020-2022. - Hátrányos helyzetű gyerekek támogatása
Bármilyen fajta biciklivel lehet jönni (pl: fat bike, mtb stb...)?
Jópár éve tengeri kajakkal evezek itthon. Idén kipróbáltam a SUP ot. Tapasztalat hogy sokkal jobban ki vagy téve a víz áramlásának,hullámoknak. Magasan van a súlypontod. Érdekes a kajak után. Ott full biztonságba érzem magam. Nyilván ezt is meg lehet szokni. Én azt ajánlom,mindenképp próbáljátok ki. Nekem megmarad jóidős tevékenységnek. 😊
Gyönyörű Paradicsom ami mindig elvarázsól😍 ua-cam.com/video/-_S--0uE4Ew/v-deo.html
Ez Maga az Éden😍😍😍 ua-cam.com/video/-_S--0uE4Ew/v-deo.html
Remek összefoglaló, általam nagyrészt ismert környék. Sokéves kerékpáros túrázóként tudom becsülni, értékelni a bemutatóból is kicsendülő szeretetet, törődést! Gratulálok! Martos Gábor Sárvár
Köszönjük!
Hasznos, de èn tèrkèppel, iránytűvel is eltalálok. Nem ördöngőssèg, egyszerű. Csak ma már fèlnek tőle. Könnyebb egy tèrkèpen egy pöttyött figyelni ami pontos. A HuMap is túrista-erdeiút szinten mutatja hol is vagyok
Igeeen😍☺️👍
igen ez kurva jópofa, csak az baj , hogy nemzetközi szintű hegyi downhill pályát képtelen a bírka tolvaj kormány a mátrában vagy a bükkben , esetleg a zemplénben megcsinálni rendes felvonó rendszerrel, pedig óriási igény van rá, jó jó ott van lilafüred , csak az szart sem ér mert nem kiépített és nem karbantartott
Tiszapárt Magyar Péterrel na meg Amerika
Sziasztok, fantasztikus lehetőségnek tűnik. Hol lehet részleteket taláni arról, merre jártatok?
Végre egy pozitív videó erről az útról. Én nagyon sokszor végigmenetem rajta, többször egy nap alatt is, vagy csak egy részén oda-vissza, én nagyon szeretem ezt az utat. Mentem már lefele a 7es úton is éjszaka, igaz hogy gyorsabb és rövidebb is, de teljesen más, ha lenne arra bicikliút sem biztos hogy azt választanám
Edda
Köszi a videót igy 2 év távlatából is. Nagyon jó hangulatú lett.
Üdv. Jó volt látni magyar zarándokokat, és egy ilyen jó minőségű filmet. Mi végig jártuk a francia utat ami Spanyolországot szeli át az óceánig. Napi vlog is készült ami bemutatja azt az utat. Imadtuk és vissza is megyünk. Mi közel 50 napig gyalogoltunk és egyszer szeretnénk elindulni innen Magyarországról, bár az több ezer km és sok időt vesz igénybe.
Szuper. Imádom a munkásságodat :)
KÖszi a filmet. Csodás a Tisza-tó :)
Ha leesel lógsz mint alma a körtefàn. Legyen kötèl valakinèl.
Természetesen a szereplőink a filmben is és a magánéletben is csak kibiztosítva másztak. A kiépített via ferrata pályáknak pont ez a lényege :)
A vízi-túrázás minden válfaját űzöm , de ez a "tömegnyomor" nem jó ! Ez csak a lovéról szól a szervezőknek !
Beautiful!
Nagyon jo kisfilmet keszitettetek, es nemutolso sorban kedvcsinalot koszonjuk. Kilometerekben gazdag es egeszseges boldog jovot kivanok.
Minden út zarándok út, ha azzal a lelki / szellemi hozzáállásal lépsz rá
Mento mellyeny mi a fax?
Bele ne halj
Én így 42 évesen már egy sima boltba menéssel is így vagyok. :D
Kedves Tomi! Sosem késő elkezdeni ☺ Mi csak biztatni tudunk!
Nagyon jó film! Furcsa hogy csak 7 hozzászólás van. Ez is adott egy löketet hogy idén körbetekerjem az országot bringával. Már rég megterveztem fejben , papíron de most jött meg az elhatározás. Huszonéves korom óta bringázok múlt évben töltöttem az ötvenet de az elmult években többet tekerek mint fiatakabb koromban. Persze ebbe az is benne van hogy a gyerekek már nagyobbak és sajnos a házasságunk is megromlott. Egy útkeresés lesz ez egy magamba fordulás. Hátha megértek dolgokat az életemben. Azon gondolkodom csak buta telefont viszek magammal vagy még azt sem meg papír térképet. Sokszor bosszant ez a túl medializált , technizált világ és észreveszem magamon hogy nehezen állom meg hogy ne olvassak híreket, ne nézzek videókat stb.
Köszönjük a dicsérő szavakat, örülünk, hogy a filmünk motivál az útrakeléshez. Reméljük és kívánjuk, hogy megtaláld a válaszokat magadban az utadon!
Szuper! Ha juniusban hazalatogatok Debrecenbe, akkor ezt beiktatom. Laktam par evet a Hortobagyon, sokat megneztem belole, de igy talan meg izgalmasabb lesz a kaland. Koszi a videot!
Javasolnám, hogy több tartalom legyen a videókban, ahol részletesen bemutatják a látványosságokat, beszélnek róla, nekem nem tetszett, és a nézetségét elnézve a videónak, másnak se, hogy ilyen semmit mondó szerepléssel volt teli a videó! Legyen rövid, tömör, lényegre törő! Van az a fideszes politikus, aki tiktokon 1 perces videókban beszél folyamatosan látványosságokról, ő lenne az etalon egy ilyen videó elkészítésében!
Az év kilátója a felújítás után így néz ki... A falu szégyene... Az egész épületen kívül belül folyik le a vakolaton a fapác... A vakolat is csodaszép kívülről a súrlófényben.... Igazi szétlopott kontármunka. Mondjuk legalább illik a látképbe, mert minden ilyen. :D
A legfontosabbat talán el sem mondtam. Hosszú évek óta különös kihívás számomra leülni egy filmet megnézni, mert az esetek 80%-ában olyan emberek munkáival kellett kapcsolatba kerülnöm, akiknek szemléletével nem tudok azonosulni. Többször elő fordult, hogy pár perc után felálltam a székből, mert úgy éreztem, hogy ezt a szemetet nem vagyok hajlandó végig nézni. Már azt kezdtem érezni, hogy bennem van a hiba, mert semmi sem tetszik. Már a környezetem is gyanakodva kezelt, hogy olyanra vágyok, ami vagy nem is létezik, vagy nem létezhet soha. A Tisza-Tó film megjelenése vissza adta a hitet, hogy bizony léteznek a világban értékes emberek, akire érdemes volt várni. Köszönöm ! ! !
Főképp az nem megszokott, hogy hazai alkotók képesek ilyen elképesztően magas minőségi produkciót létrehozni. Menet közben próbáltam a technikai háttér munkára is figyelni, mert ezt csak tudatosan lehetett megtenni, hiszen a film, teljesen magával ragadja a nézőt. Óriási háttér munka van mögötte, amit elsősorban nem a profit, hanem a megmutatás vágya vezérelt. Ez a film, az ország, vagy talán a világ legtehetségesebb embereinek keze munkája. Ha az ember nem figyel a háttér munkára, egyszerűen csak azt érzi, hogy az események részese. Vannak olyan filmek, mikor a kamera ember tudatosan rázza a kamerát, mert a háttérből pénzelt irányító ezt kéri tőle. Így aztán a néző folyamatosan azt érzi, hogy ki az a barom, aki a kamerát kezeli. Ebben a filmben az ember azt is elfelejti, hogy a filmhez egyáltalán kamera is kell, mert a jelenetek annyira tökéletesen a néző szemszögéből készülnek. A kamera váltások pont akkor történnek meg, amikor kell. Vannak olyan filmek, mikor túlzott a drón használata, szinte a film főszereplője, és már fokhagyma szagú a rengeteg drón jelent miatt. Ebben a Tisza filmben csak akkor jön rá az ember, hogy drón is lehetett, mikor arra gondol, hogy az adott jelenet hogyan oldható meg drón nélkül. Az ember mikor kint jár egy természeti helyszínen és felvételeket készít, amit otthon aztán megnéz, nem lehet nem észre venni, hogy átélni ott jóval jobb volt, mint a felvétel. Ebben a filmben ezt is kiválóan megoldották. Úgy éreztem, hogy a film, jobban vissza adta a kívánt gondolatokat, érzéseket, mintha ott lettünk volna. A zenei betétek hangulata tökéletesen szinkronban voltak az események és a narrátor által elmondott gondolatokkal. Maguk a zenék is hihetetlenül oda illőek voltak. Látszott, hogy a megfelelő ember rengeteget agyalt azon, hogy az adott jelenethez a legjobban odaillő zenét találja meg. Egy alapvetően profit ízű filmben ez semmiképp sem valósulhatott volna meg. Életem során megnézett természeti filmek közül ez a film, kimagaslóan jóval jobb, mint bármelyik. Olyan, mint, amikor az ember elkezd felmenni a lépcsőn, és a földszinten látja az egyszerű természet filmeket, aztán egy következő emeleten meglátja, a különféle neves filmes gyárak termékeit, amitől azt hinné, hogy a lépcsőnek itt hamarosan vége is van. De aztán kiderül, hogy elkészült a Tisza-tó film, és akkor látni, hogy hiszen az épületnek van még tornya is. Miközben haladunk felfelé a toronyba a filmhez vezető úton, döbbenve tapasztaljuk, hogy közben csak a nagy üresség tátong. Felérve jövünk rá, hogy milyen magaslatról nézünk le a többi filmre. Köszönjük az élményt. Köszönjük, hogy az alkotók, a hozzáadott értékükkel átadták nekünk tudásuk egy részét.
Nagyon köszönjük a visszajelzést! Hatalmas öröm ezeket a sorokat olvasni. Jó érzés, ha értő szemek és fülek figyelik az alkotást, és külön köszönjük, hogy ezt ilyen hosszan és részletesen írta le.
Ha már nem adhatok Oszkár díjat, megírom a véleményemet és felrakom a filmről alkotott véleményemet a csúcsra. Pontosabban felrakom a csúcs fölé a fellegekbe. Számomra történelmi pillanat ennek a filmnek a létrejötte. Nagyon remélem, ahogy az emberek megismerik a filmet, különös figyelemmel fordulnak a film és az alkotók és persze a téma felé. Számomra a jó filmnek van egy egyszerű megfogalmazása. "Megnézném-e még egyszer?" A válasz nem kérdéses, de másodszor már kellő mennyiségű papír zsebkendővel ülök neki. Hihetetlen jó ötlet volt a mesélőnek Dimit bevonni. Apukámnak volt egy emlékezetes mondása. " Fiam. Az ördög a részletekben bújik meg", A filmben lévő rengeteg apró részlet közül talán a legkiválóbb ötlet egy olyan mesélővel elmondatni a gondolatokat, aki maga is teljesen átéli a Tisza-tó sorsát. A film, minden pillanata tele volt meglepetésekkel, amiknek hitelességét maga a hiteles mesélő tette olyanná, ami tökéletesen megérintette a nézőt. Biztos vagyok benne, hogy ezt a hatalmas színvonalat nem csak én, hanem a filmes szakma is "jegyezte". És persze sokan érzik, hogy ez a magasság utólérhetetlen. Szerintem a filmes szakmában most épp a döbbent csend hangja hallatszik.
Ma láttuk a filmet. Egyszerűen elképesztő magasan volt a léc. Aki még nem látta a filmet, semmiképp se olvassa el ezt az írást, hogy nem befolyásoljam. Had érje meglepetésként ez a csoda. Sejthető volt, hogy ha a Dimi neve ott van a filmben, az már "rossz, vagy unalmas" eleve nem lehet. Minden várakozást felül múlt! Az esemény vezetése közben a mesélővel együtt sírtunk és nevettünk. Sírtunk vagy azért, mert annyira drámai volt a gondolat, vagy azért, mert annyira gyönyörű volt a jelenet. Még most is potyognak a könnyeim, ahogy a jelenetekre vissza emlékszek és egyszerűen csak leírom, a filmben bemutatott gyönyörűségeket. Folyt.....
Megkapó az előzetes, igazán a táj szépségébe ringató, felvillanyozó, érdeklődés keltő.
Olyan lesz amit most 'mondok', mint egy KIJÓZANÍTÓ PICSÁNRÚGÁS, de ő nem Nagy Ervin! 😂😂😂😂😂
@@ol1v3rassyoo47 Igazad van, de ez most még jól is esett! 😂😂😂
Az elbeszélő milyen szert fogyasztott?😂😂😂
Nagyon jó kis film bár én a kéktúrát tolom de bakancslistás lett
Amilyen megélésekről beszéltetek, nekem ezt teljes mértékben sikerült a kéktúra alatt is. Szerintem hozzáállás és szellemiség kérdése, volt ,hogy ott többen, volt, hogy kettesben és egyedül mentem (igazából ezt szeretem a legjobban, ha magam vagyok), ott is ugyanúgy szóba lehet elegyedni bárkivel és különleges élményeket szerezni. Szóval a lényeg, hogy nem zarándoklatnak nevezett út is lehet belső utazás, lassulás, elcsendesedés és figyelem.
Ugyan ezt csak szállás nélkül és étel nélkül na az a kihivàs
Szóval nem Nagy Ervin hanem Ljasuk Dimitry
Biciklivel is be lehet járni? A petételőt hol lehet beszeretni?
Ez alapvetően a gyalogos útvonal, ennek megfelelően vannak olyan ösvények, ahol bicajjal nem lenne ideális. Mountain bike-kal vagy gravel bicajjal azért járható. Pecsételő füzetetet (zarándok útlevél) a budapesti és szegedi zarándokponton illetve postai úton is kaphatsz. Erről részleteket itt találsz: www.szentjakabut.hu/hu/a-magyarorszagi-szent-jakab-zarandokutak/zarandokutlevel
be
Csodás út, én már többször bejártam, köszönöm, hogy újra átélhettem ❤️🙏
Tényleg gyönyörű az ágrendszer. Itt lakom.
Egy lepes az eletert mikor te vagy a halal
Nevezzük siklódeszkának. Sokan már ülve eveznek rajta.
Pünkösdkor ennek a túrának minden egyes méterét bejártam. Ha nem lett volna elektromos bringám, akkor nem kívántam volna. Így viszont itt is jártam, gyönyörű, élvezetes volt.
Hát ez örök kérdés marad :D De amíg van egy kis spiritusz benne, biztos, hogy nem e-bikeozok, meghagyom akiknek kellhet, a családosoknak, öregeknek és a puhányoknak. De itt legalább van emelkedő... nem mint Pesten... amikor büszkén meséli a csóka, hogy ment ebikeon 30 km-t :D (ja, és azért írom ezt, mert nem az utat mutattátok be, hanem ebike-túra reklám volt)
Azon gondolkozom, hogy régen is voltak ilyen maradi emberek? Amikor bejött az első vasút, meg lovaskocsi, akkor mondogatták, hogy meghagyják, az öregeknek, meg a puhányoknak, ő simán lesétál 1000 km-t 1 hónap alatt... nem kell neki jármű (mivel tud ő járni)...
Egyszer tekerj igazi hegyekben (Pl. Alpok) ott kelleni fog a rásegítés.
Én is ellene voltam az e-bikeo-nak egészen addig, amíg ki nem próbáltam. Csak ECO módban használom, elhihetitek "fanyalgók", hogy így is "megkéri a kenyeret"! De! A hagyományos montimat sem dobom el, felváltva használom őket. 😊
A csajoknak csak egy régi Woodman idézetet küldenék...."először fáj, de aztán mindig többet akarsz"......szóval szépen üljetek vissza a normál bringákra❤
Miért nem tudják normális kerékpárral megcsinalni ezt a túrát? Én simán megtudom csinalni E-bike nélkül is 30-40 km-eket letekerek a trekking kerékpárommal. Puxxxhányok ezek az emberek xanalmasan gyengék
Itt viszont 50-60 km-ről volt szó, 1000 m szinttel. Az is menne?
@@exkaliburka Tuti menne mert nagy emelkedőkre és hegyekre megyek fel és már megszoktam nem faradok el megedződtem erős a lábam
Bizony, vannak, akik simán megcsinálják e-bike nélkül is, akár nagyobb távokat, akár nagyobb szintkülönbségeket is. Viszont vannak, akik vagy nem képesek fizikailag, vagy csak simán élvezni akarják az e-bike nyújtotta előnyöket, felvállalva, hogy kevesebb sportérték van benne. A lényeg, hogy bárki bármelyik kategóriába is tartozik: kimozdul, élvezi a kerékpározást, a tájat, a környezetet, a természetet és a nap végén élményekkel telve tér nyugovóra :)
@ Igen csak Azt felejtetted el hogy az e- bike egeazsegkarosito sugárzó rákkeltő mint az elektromos autó…etc. Ezekre kell jogosítvány? Markolat gazos vagy tekeresre kapcsol be mert utóbbira nem kell
@ Az e-bike csalás nem szeretem
Tökéletes túra, de bringával még jobb!☯️
Imádom...Bár igy maradna ahogy van.Sajnos az ember egy parazita.És mint mindent,ezt is tönkre teszi(Tapasztalom)A Fertő tó.Balaton.Velencei tó.És most szeretett Tisza tó..Felvásárolva.Eladva.Talán még egy alkalommal el megyünk,és félek búcsúzunk is egyben.Sanálom hogy ezt is tönkre teszik.Aki teheti,és szereti a természetet.Menjen el megnézni,mert nem sokáig teheti
Ez így van, Mészáros Lőrincék ezek a paraziták, nem emberfajta, se környezetbarát! Ellenmen Mammon-imádó és birtokló tetü!
Milyen alapok ? semmit nem tudtam meg .... Talán módosítani kéne a címet. TmS
Pontosan ezért alapok, hisz biztosan van, aki még soha nem próbálta - nekik próbálunk kedvet csinálni ezzel a videóval, hogy nem is olyan félelmetes kipróbálni :)
Hasonlít a beszédhangja, viszont rém unalmas a pali.