@locijatszik Csorba Lóci mesél a sikerről, zenélésről és mindenről, amivel eddig az útján találkozott. Pár érdekes gondolat:
*Én azért lettem zenész, mert mindig jelen volt, az életemben a zene és sikerült arra rájönnöm, hogy azzal kell foglalkoznom, ami mindig ott van.
Nagyon nehéz volt nekem is megengedni saját magamnak, hogy zenésznek hívjam magam.
*Felépíteni egy karriert vagy felépíteni egy házat, az rájöttem, hogy egy nagyon hasonló dolog ugyanannyi szerencsére van szükség egyébként. Jó kivitelező, hogy ezek mind találkozzanak de a legfontosabb, hogy nagyon sok figyelemre van szükség.
*Az egyik legveszélyesebb része az alkotószakmáknak, hogy nem tudod, hogy mikor szűnik meg a csap.
*Hogyha 18 évesen befutok, akkor nem tudom kezelni ezt a fajta sikert, ami érkezik.Tök fontos volt, hogy nálunk a zenekarban, mindenkinek volt már 1 bebukott projektje.
*A sikeremnek az egyik összetevője az, hogy nekem volt egy nagyon erős családi védőháló.Én azért nagyon sok szurkolást kaptam tőlük, illetve nagyon sok bizalmat. És amikor úgy éreztem, hogy semminek semmi értelme és ebből úgysem lesz semmi, akkor mindig mondták, hogy "Lóci nyugodtan menj, tök jó lesz ez".
*Lehet, hogy az én gyerekemnek majd 18 éves korában 60 éves lesz a faterja de én megpróbálom ezt a sok generációk óta áttevődő bizalmat sikerre váltani.
*Ezt én átéltem, tudom milyen érzés az, amikor amikor a siker miatt megváltozol és muszáj megváltozni, mert létre kell hozni egy ilyen felületet, ami a színpadi éned és ami amúgy belül vagy és ez nagyon sokáig egy konfliktusban áll saját magával és nem tudod, hogy hogyan húzd meg ezt a határt ..és ez amíg kialakul ebben a rutinod, az biztos, hogy 2-3 év és hogyha nem tud veled ebben jönni a párod, márpedig nagyon nehéz ebbe belejönni, akkor jobb, hogyha annak vége van.
*…ugyanoda jutunk, az önismeret mindig az önreflexió, mindig az kell, hogy rá tudj nézni saját magadra.
*Lehetsz szupertehetséges, ha nincs kudarctűrő képességed, akkor nagyon hamar belebuksz.
*Nem tudom honnan veszi magának az ember az erőt, de mindig valahonnan.
*Azt szokták mondani, hogy a zenében annyit kell dolgozni, hogy csak a szerencsén múljon.
*Hogyha Tibi a dobosunk nem nyaggat abba az irányba, hogy márpedig csináljuk, lehet, hogy én meg nem is lépek rá az útra. Szóval a találkozáson is egy csomó múlik, nem?
*Az alkotásban nagyon fontos ez az inkubációs szakasz, ha csak folyamatosan tolod ,tolod, tolod be az információt, akkor nincs idő arra, hogy ez összeálljon valamivé.
*Az intézményesített oktatásnak van és azért sok előnye van.… ha pl. filmszakra elkezdesz járni, akkor ott megismered azokat az arcokat, akik ezzel foglalkoznak.A modern HR iskola az azt mondja, hogy igazából a "tanulni tanulást" tanulod meg.
*A saját hangnak a megtalálása szerintem pont nem egy ilyen kényszer kellene, hogy legyen, hanem inkább egy lehetőség.Hogyha görcsösen ragaszkodsz hozzá, hogy te valamiben nagyon-nagyon különleges legyél, akkor csak azt fogod elérni, hogy kizársz más dolgokat.
*Nekem azok jelentik a legnagyobb sikerélményt, amikor egyrészt sikerül olyan dalt írni, ami más embernek az életfilmjének soundtrackjébe bekerül és szerintem ez az alkotóembereknek egy nagyon nagy előnye, hogy igazából minden megírt dal is egy sikerélmény és ez tök jó érzés, hogy te létrehoztál valamit.
*Nagyon sokat emlegetik ezt a befutást, hogy "na ő már befutott" és az a legjobb, hogy erre tényleg senki nem tudja, hogy ez mit jelent. Mit jelent befutni? Te be vagy futva? Tudod ez olyan, hogy te futsz be, de már be vagyok futva? Én nem tudom, mert iszonyatosan futok, de nem tudom, hogy bent vagy kint vagyok. És ezért egy ilyen nagyon furcsa, hogy ha folyamatosan ezen görcsölsz, hogy be vagy-e futva, akkor pont lemaradsz arról a részéről, ami a sikerélményt kellene, hogy adja.