Közösségi Kommunikációért Egyesület
Közösségi Kommunikációért Egyesület
  • 21
  • 5 557
A Veszprém - álom. A Közösségi Kommunikációért Egyesület városfilmje a honfoglalástól napjainkig
A Veszprém-álom című filmben sétára hívjuk a nézőt. Rácsodálkozunk az Ápád-kor, a késő középkor, a török-kor, a reformáció emlékeire, majd a barokk újjáépítés, a polgári korszak útjelzőire, emlékeire, híres egyéniségeire, a szellemi, kulturális élet alakítóira, a gazdasági élet szereplőire. Ahogyan az alapítás óta többnyire okos, jó szándék vezette a város fejlesztését, ez a gondosság figyelhető meg az újjászületéstől napjainkig.
Célunk a helyi identitás, összetartozás érzésének erősítése érdekében egy olyan Veszprém-film elkészítése, amely még nézhető időtartamban (50 perc) foglalja össze városunk történetét. Újszerűen mutatja be a történelem meghatározó időszeleteinek legfontosabb eseményeit, egyéniségeit, ereklyéit, a hagyományok túlélését, színes, szerethető formában, hiszen megélői, folytatói vagyunk annak az álomnak, amit elődeink szőttek, hogy minden városlakó és vendég jól érezze magát itt, a Séd-patak mentén, a veszprémi dombokon. Továbbá, hogy senkinek se legyen kérdéses, mi, helyiek miért vagyunk olyan büszkék lakóhelyünkre, amelyet elődeink álmai nyomán ma itt élő veszprémiként álmodunk tovább.
Переглядів: 1 596

Відео

Felsőfokon a munka világába (22) 2021 április
Переглядів 103 роки тому
Bizakodás és folyamatos munka - a közeli nyitást remélve, ez jellemzi a szakképzős diákokat. Változatlanul népszerűek az egészségügyi szakmák a kereskedők, vendéglátósok maszkban is szorgalmasan készülnek, és még olyan örömhír is van, mint a Kaposvári SZC nyertes pályázata. Érdemes megnézni a Felsőfokon magazin áprilisi adását is!
Felsőfokon a munka világába (21) 2021 március
Переглядів 113 роки тому
A járványos időket is fel lehet használni tanulásra, tervezésre, és amivel a legtöbbet nyerünk; önmagunk megismerésére. Erről beszéltünk a Felsőfokon magazin márciusi adásában.
Felsőfokon a munka világába (20) 2021 február
Переглядів 1533 роки тому
Hogyan lehet a hivatásra készülni, ha csak a szakmai példakép stabil? A járványhelyzet miatt esetleg évet is kell ismételni? Nos, nem. Azt hallottuk, a szakképzés résztvevői, oktatók is, diákok is rugalmasan alkalmazkodnak a teljesen kiszámíthatatlan feltételekhez. Erről szól a „Felsőfokon a munka világába” magazin legfrissebb összeállítása.
Felsőfokon a munka világába (19) 2021 január
Переглядів 1283 роки тому
2021 első Felsőfokon magazinjában is fontos témákról van szó; Ruppert Petra veszprémi nyelvtanár, mediátor és kamasz coach ad tanácsokat az első pályaválasztás előtt álló diákoknak. Ajánljuk, hogy szülőkkel együtt vegyék végig a kérdéseket! Kaposvári kollégáink megnézték, hogyan kezdődött a félév a szakképzési centrumban, Kiskőrösről pedig az oktatást segítő beruházásról kaptunk hírt.
Felsőfokon a munka világába (18) 2020 december
Переглядів 733 роки тому
Felsőfokon a munka világába (18) 2020 december
Felsőfokon a munka világába (17) 2020 november
Переглядів 433 роки тому
Az élet él és élni akar. Ez most is így van. Ezért kaptunk városi televíziós kollégáinktól a legutóbbi szigorítás előtt is jövőbe mutató eseményekről szóló tudósítást, ezért találkoztunk leendő szakmájukkal a gyakorlatban is szívesen ismerkedő diákokkal, és oktatóikkal, akik mindent megtesznek a fiatalok sikeres életkezdése érdekében.
Felsőfokon a munka világába (16) 2020 október
Переглядів 564 роки тому
A Szakmák éjszakáját tavasszal elvitte a vírusveszély. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara most megrendezte a Szakmák délutánját, hogy mégis teremtsenek ismerkedési alkalmat több, mint tíz szakmával. Megnézzük, hogyan indult a kadétképzés Kaposváron, ahol az idei elsősök jó része hölgy. A duális képzés után érdeklődtünk Dunaújvárosban, ahol kiderült; a jó autószerelő is holtig tanul.
Felsőfokon a munka világába (15) 2020 szeptember
Переглядів 5204 роки тому
A szeptemberi Felsőfokon magazinból kiderül, hogyan kezdődött a tanév a bábolnai lovasiskolában? A versenyekről ismerős Piltman Gábor mutatja be az ács szakmát. Mivel az új tanévvel újra kezdődött a duális képzés is, jártunk egy dunaújvárosi asztalos üzemben, ahol lapra szerelt bútorokat készítenek. A Schifter party magánkezdeményezésből indult és maradt évközi ács szakmai tréning. Most volt a ...
Felsőfokon a munka világába (14) 2020 augusztus
Переглядів 2194 роки тому
Augusztusban a diákok 50 órás közösségi szolgálata volt fő témánk, de beszéltünk a kulturális főváros programok közösségi munkával kapcsolatos jellemzőiről is annak kapcsán, hogy Veszprém 2023-ban Európa kulturális fővárosa lesz. Bemutattunk egy fiatal bádogost, Sándor Istvánt, aki máris sikeres vállalkozó, és ismételtünk egy korábbi adást, mert az új tanévben is sokan kezdenek ismerkedni a gas...
Felsőfokon a munka világába (13) 2020 július
Переглядів 4294 роки тому
A rendkívüli hónapok után a nyári szünet már jobban hasonlít a korábbiakhoz; lehet például szakmákkal ismerkedni a kamarai táborban. Igaziak lehettek a nyári szakmai gyakorlatok Kaposváron, és nyári szakmai élményekről mesélnek az egri diákok is. Műsorunkban választ kapnak arra, hogy mikor szereti meg egy leendő vendéglátós választott hivatását? Végül nyomdaipari példákat nézünk: működik-e az u...
Felsőfokon a munka világába (12) 2020 június
Переглядів 234 роки тому
Ugye gondolkoztak azon, hogyan is lehet főzést on-line oktatni? Vagy hogyan nézett ki az on-line gyakorlat a bábolnai lovasiskolában? Ilyen körülmények között hogyan zajlott Kiskőrösön a bor- és pezsgőgyártó szaktechnikusok vizsgája? Rányomta-e a járványveszély Kaposváron a bélyegét a befejezett tanévre? Milyen szakembert szeretnének, ha ácsra lenne szükségük? Egy világbajnokot, vagy valakit, a...
Felsőfokon a munka világába (11.) 2020 május
Переглядів 254 роки тому
A „Felsőfokon a munka világába” magazin aktuális összeállításában szó lesz a veszprémi Ipari szakgimnáziumban tartott on-line ballagásról, a balatonfüredi érettségiket megelőző reményekről gimnáziumban és szakmai középiskolában. Bemutatjuk a péti Kolping iskolát, ahol egyik legfontosabb cél a diákok lelki egyensúlyának megteremtése. Jártunk egy másik különleges intézményben, a győri Kovács Marg...
Felsőfokon a munka világába (10.) 2020 április
Переглядів 234 роки тому
A „Felsőfokon a munka világába” magazin aktuális összeállítása best of válogatás. Felidéztük a kecskeméti kandósok egyik szuper teljesítményét, a bábolnai Pettkó- Szandtner Tibor lovas iskolába is ellátogattunk. Az ajkai Magyar Imre kórház ma járványkórház, ahol még békeidőben ápoló szakos diákokkal találkoztunk. Keszthelyi kollégáink segítségével ismerkedtünk meg a Premontrei Rend új szakgimná...
Felsőfokon a munka világába (9.) 2020 március
Переглядів 4154 роки тому
A szakképzés híreivel foglalkozó magazinunk élén mi más állhatna, mint egy pillanatkép az iskolák digitális munkarendre való átállásáról. Hírt adunk Pölöskei Gáborné, az ITM helyettes államtitkára Veszprém megyei tájékoztatójáról. Láttunk néhány jó gyakorlatot a szakképzési centrumok közös uniós projektjéből. Tatáról egy új szakmai hagyományról kaptunk tudósítást, békéscsabai kollégáink pedig a...
Felsőfokon a munka világába (8.), 2020 február
Переглядів 4374 роки тому
Felsőfokon a munka világába (8.), 2020 február
Felsőfokon a munka világába (7) 2020 január
Переглядів 334 роки тому
Felsőfokon a munka világába (7) 2020 január
Felsőfokon a munka világába (6) 2019 december
Переглядів 7484 роки тому
Felsőfokon a munka világába (6) 2019 december
Felsőfokon a munka világába (5) 2019 november
Переглядів 684 роки тому
Felsőfokon a munka világába (5) 2019 november
Felsőfokon a munka világába, (4) 2019 október
Переглядів 3155 років тому
Felsőfokon a munka világába, (4) 2019 október
Felsőfokon a munka világába (3) , 2019 szeptember
Переглядів 2375 років тому
Felsőfokon a munka világába (3) , 2019 szeptember

КОМЕНТАРІ

  • @Gyula-mo2uh
    @Gyula-mo2uh 6 місяців тому

    ua-cam.com/video/esPu46yRT4U/v-deo.htmlfeature=shared

  • @AndreaKernya-x3u
    @AndreaKernya-x3u 10 місяців тому

    Hány milliárdot loptatok el az EKF-ben?! Rémálom vagytok és rémálom vár rátok!

  • @erikaszabo9086
    @erikaszabo9086 11 місяців тому

    Fantasztikus fílm.Örülök,hogy ebben a városban születtem,és élek.😊

  • @defiletia8838
    @defiletia8838 11 місяців тому

    Hihetetlen milyen téveszmék tartják magukat csonkaországban folytonosan évtizedek óta, minden helyreigazítás ellenére! A "honfoglalás" - semmi ilyesmi nem volt, ezt tudjuk már régen - (legalább László Gyula óta), még a "honvisszafoglalást" sem tartom helyesnek, mert semmiféle "foglalásról" itt szó sem volt. Ami az enyém, azt nem kell "visszafoglalnom". Atilla volt az első ismert magyar király, de erről most nem fogok értekezni. Most felsorolom a legelképesztőbb marhaságokat, amiket ebben a videóban produkáltak - (különben olyan "déja vu" érzés fogott el a film láttán, mintha a 70-es, 80-as években a virágzó "szoci" időszakában készült volna)! „Úgy gondolták, hogy ezt a területet is birtokukba veszik“- mármint a Dunántúlt?! Miért, kitől kellet volna birtokba "elvenni"? „Úgymond a „rómaiakat“ legyőzték, és elfoglalták Veszprém várát“. Ugyan ki építette fel "Veszprém várát"? Csak nem a "rómaiak" (?!). És kitől kellet volna elfoglalni? „Kikre találtak őseink?, akiknek „megtetszett“.....a kellemes éghajlatú veszprémi medence“ . No kikre? Hát az avarokra - vagyis saját magukra! - vagy még ezt sem tudjuk?! „Kikre számíthatunk - csak az Avarságra, akik 250 évre egy birodalmat hoztak létre......“ „Nagy Károly frank király pusztított el hadjáratai során...“ Még az sem biztos, volt-e egyáltalán valamiféle "Nagy Károly".-erről most csak ennyit, a 300 odarakott évről olvassanak máshol! „Megkezdődött az „együttélés“ (mármint az Avarok és Magyarok között...“). Te jó ég! Hallottak egyáltalán olyasmiről, hogy a Fuldai évkönyvek? Írói egy korban éltek az "Avarokkal"! Nézzenek már utána! - a latin szövegű évkönyvet le lehet tölteni az internetről, és el is lehet olvasni. Példaul ilyesmit találnának ottan vagy 20 különböző helyen: "Avares qui dicuntur Ungros" (Avarok, akiket Magyaroknak hívnak (mondanak))“. „Ez a ki tudja miféle „barbár“ királyfi.....“ - kitalált mese az egész duma....a magyarokhoz képest akkoriban inkább a németek voltak a „barbárok“ - nehogy már a valósághoz igazítva a dolgokat megbecsüljük saját magunkat! Talán még azt sem sejtik, a régi magyarok inkább voltak keresztények mint a nyugati barbárok - a részletekről reggelik írhatnék, dehát évtizedek változatlan történelemhamisítása után nincs hozzá semmi kedvem!

  • @jozsefkohan1238
    @jozsefkohan1238 Рік тому

    Köszönöm ezt a csodálatos sétát az alkotóknak. 1970. és 1977. között én is itt tanultam, dolgoztam. Felejthetetlen évek voltak!